1. ÁTOKLATOMAS

Mily sápadt, szürke, borús ég
Ily halott nem volt réges rég
S mily titokzatos, sûrû köd
Szörnyként kúszik a fák közt

Mily sötét, komor, csupasz fák
A köd titkait hallgatják
S az éj fagyos leple alatt
Varázsolják az álmokat

Fekszik a földön sok levél
Kikben a fák tudata él
S a köd fekete titkait
A föld mélyébe leviszik

A föld táplálja testemet
És köd járja át lelkemet
A teli hold homályos fénye
Az álmaim sötét ösvénye

Hol szövõdnek az álmaim
Ha felnyílnak a szemeim
A ködnek sápadt fonalából
S az ég bús szelének hangjából
S az erdõ sötét mélységébõl
S az ereimbe fagyott vérbõl


2. ERDELY

Sötét hegyek õrt állnak
Sötét földre vigyáznak
Gonosz hegyek, szellemek
Gonosz földet rejtenek

Sötét erdõk legmélyén
Él egy vérre szomjas lény
Transzilvánia mély erdeje
Ami õt felkeltette

Mély álomból ébredtem
Sötétségbõl születtem
Gyûlölet az én utam
Sötétség az én utam

Istenhitben hazugság
Sötétségben igazság
Tiszta szívbõl gyûlölet
Felnyitja a fedelet

Kárpátia hegyei
Sötét éj gyermekei
Tárjátok ki lelketek
Sötét, gonosz szívetek

Forró vérre szomjazom
Emberhúsról álmodom
Lelkemben az éj sikolt
Bosszúvágyam majd megfojt

Éjjelente gyilkolok
Életbe halált hozok
Istenhívõk reszketnek
Sátánként emlegetnek

Nincsen sorsom, végzetem
Örök kín az életem
Tisztán gyûlölök mindent
Amit ember teremtett


3. VIHAR

Az ég elsötétül
A fény menekül
Az erdõ csendes
A szél elcsitul

Mi élet, az eltûnt
A sötétség nõ
Beborít mindent
A hegyekbõl jön

Az égen kúszik
A csöndben közeleg
S amikor elér
A föld megremeg

Visszhangzik a menny
S a völgy felsikolt
Lezúdul a víz
S az ég felsóhajt

Nincs hang, mi szól
Nincs fény, mi él
Csak esõ zuhog
S feltámad a szél

Csak szürke homály
Mely mindent takar
És sáros patak
A hegyrõl rohan

Fent mélabús ég
Visszhangozva zeng
S a néma bús föld
Hallgatja õt lent

Oly titokzatos
Mit érez a szív
A vihar kitört
És magával hív


4. TRANSILVANIAN DREAMS

Álmodik a sötét erdõ
S fái között bús temetõ
Halott fáid átölelem
Régen halott minden bennem

Álmodik a folyó vize
S a tó csendes vízitükre
Halott tükör halott fénye
Elmúlott idõk emléke

Álmodnak a magas hegyek
S közöttük járó bús szelek
Fekete hegyre felmegyek
Onnan már vissza nem térek

Transzilvánia, szép földem
Erdõk, mezõk, s hegyek körben
Csendes álmodat vigyáztam
Veled együtt álmot láttam

Álmomban bús szélként jártam
Sötét erdõd fái voltam
Halott tó vizén feküdtem
Gyász ködödben elmerültem...


5. HOLDENY

Maga vagyok a hold.
Egy sápadt öreg holt.
Szememben nincsen fény...
Egy vénült õsi lény.

Magányos úton jár.
Erõt a könyvbe zár.
Halálon túli fény
Magához hív a lény

Erdõ, fagyos és szép.
A kapuján átlép.
Egyre lassul a szív,
S a lény egyre csak hív.

Feledett sötét hit
Teszi a rituáléit.
Titokzatos, s gyönyörû.
Vérrel írott a gonosz mû.

Feltárva vagyon fedele
Elszabadulva szelleme.
Terjed pestis és döghalál
A Sátán angyalokkal hál

Keresve eme õsi jelét
Felnyitja az a fedelét
S újra az égnek engedi,
S világot a gonosz elnyeli


6. OREGOCSAR

Öreg mocsár - vén lélek
Idõtlen, s végtelen.
Bûzét viszik a szelek,
Földjében kín terem.

Szemében nincsen élet,
Szemében nincsen fény,
Szemébõl néz egy vénhedt,
Egy bûzös halott lény.

Vénség árad belõle,
S kortalan rothadás.
Élet elfordult tõle,
S a léte haldoklás.

Fájdalom, s örök élet
Egyé lett õvele
Tagadva minden szépet
Sikít szelleme.

Korhadó, öreg fái,
Mint elesett harcosok;
S szakadt, kopott ruhái -
A mocsári mocsok.

Öreg mocsár - az álom
Csendes és oly üres.
Állóvizében fájdalom
És néma szenvedés.