1. INTRO

(Instrumental)


2. ÁLMODD ÚJRA

Gyermekként még nem ismertem,
Az embereket még nem érthettem,
Hazudok, mikor azt súgja a lelkem,
A gép forog és ez így van rendben…

Azt látom, mit?l én is félek,
Rohannak, tétlenül múlnak az évek,
És az ifjú még mindig nem látja,
Miért kell küzdeni a nagyvilágba!

Álmodtam gyermekként,
Felébredtem emberként,
Az egyetlen, mire emlékszem,
Hogy gyermekként még élhettem.

A múltban járó nem érdekes,
A jöv?be néz? félelmetes,
Megélni azt, ami naggyá tesz,
Álmodni újra, míg valóság lesz!

Nem világról, nem is rosszról,
Nem kincsekr?l, szép javakról…
Hiányzik az, mit átéltem rég,
Álmodnom kell valakiért!


3. HAJLÉKTALAN LÉLEK

Távoli világba nem hiszek,
Csak abban, mi itt van, közel jöhet,
De miért beszélek a világról,
Ha soha nem térsz ki a magányból.

A földön jársz, de merre mész?
Felsebzett úton meddig érsz?
A könnyzivatar a lépted mossa,
Ha a rossz útról már nem térsz vissza…

Otthona az álom és színtere a lét,
Szellemként éli magányos életét,

Van valami b?báj, mi segíthetne rajta,
Én higgadtan várok és nekid?lök a falnak,
Míg az álmok összezúznak…

Rajtad nem segít senki már,
Végtelen id?kig nincs, aki vár,
Bársonyba bújva az ég alatt,
Szemed lehunyva várja a titkokat.

De nincs titok! Miért merülsz el?
A világ kint tombol, és nem itt bent,
Segítenék, de nem tudok,
Magadra maradsz, mert nem hagyod!


4. LÁZADÁS

Voltam már papírhajó,
Korh? fotó, és álomhozó,
De nem voltam még, szép kiköt?,
Honnan indul minden, ha itt az id?.

Az lesz a jó, ha ember leszek,
Akkor majd látják, hogy létezek,
De itt nem csak én, más vagyok,
Miért tegyem azt, amit nem akarok!

Ékszer nélkül nincs csillogás,
Tett, ha nincs, csak látomás,
Várni csak úgy, képmutatás,
Te nem vagy olyan, mint bárki más!

Hisz voltál ott, ahol senki sem járt,
De a felh?k közt, lehet túl magas már,
Neked itt a földed, itt a helyed,
Aki felszáll innen, a magányba megy.

Várhatsz még a csodára tán,
Álmodj nagyot, de hiába már,
Elvennék t?led, mert senki se vagy,
Azt is, ha kell, mert hagyod magad!


5. AZ ÉN CSODÁM

Várni sohasem akartam,
Tenni mindig, de magamban,
Tudom, várhatok rád az ég alatt,
Míg az es? elmossa gondomat…

Keresni mindig fejünk felett,
Vagy lábnyomot, homokba nem lehet,
De sziklákat zúzva a hegyeken túl,
Ott lehet, egy csoda, ami kezünkbe hull.

Hiszek magamban, a kimondott szóban,
Az összetört szívbe, mi lehull a porba,
Abban, ki azt megtalálja,
A darabokat majd feltámasztja…

Túl sok a beszéd, túl sok a zaj,
A világ néha még többet akar.
Hagyjuk itt, együtt repülni el,
Hisz egy csodát tartok, a kezeimmel…

Ma megvárom, míg az éj leszáll,
Míg a hold az égr?l néz le rám,
Kopott tarisznyámban csak félhomály,
És holnap senki nem talál…

Elindulok, de nem az úton,
Amin sok ember jár, s rosszul, tudom…
Várhatsz rám az ég alatt,
És az es? nem mossa gondodat.


6. CREDO

Rossz korban ébredt, egy angyal talán,
A világ, mit látott, k? és magány,
A tisztítót?zzel játszol ma már,
Mellettem ébred, de távolba néz, kis csókot hintett és indulni kész…

Ne építs magadnak ajtót,
Bejön a holnap bánata,
Tegyek olyat, mit?l félek,
Ok nélkül legyek boldogabb.

Van rá esély, sok száz alkalom,
Megteheted, de nem akarod,
Akkor vagy más, ha kérded:
Tegyek olyat, mit?l félek?

Az érzés a széllel, repül tovább,
Fojtogat, ölel, csak az emlékekbe már,
Arcomon ráncok, percek talán,
Volna még álom, de rosszat akart, és messze innen a távolba tart…


7. INKÁBB EGYEDÜL

A lángokból nem hull feléd szikra,
A feldobott pénz messze elgurult,
A könnyem nem jut el, a szememhez nem érhet el,
Mától legyél a tegnapom!

A lelkedet most sebesre karmolom,
A tiltott igazat, csak neked mondom!
Ne hints már rám, több álomport,
Had legyen még egy holnapom!

Nem sírtam és nem nevettem,
Nem ébred senki mellettem,
Hol vagyok, hol lélegzem?

A földre hull és elmerül,
Elt?nök észrevétlenül,
Nélküled, inkább egyedül!


8. NEM LENNÉK

Nem lennék én gyémánt,
Nem, sokat ér? drágak?.
Bujaságban, gazdagságban,
A többi közt elvesz?.

Inkább lennék egy szürke k?,
Egy kisgyermek zsebében,
Én hoznám a szerencséjét,
Az élet hevében.

Bármi lennék, mert semmi nem vagyok,
Minden szépet újra látni még egyszer akarok,
Ájultan fekszem a sárban, homokban,
Slehullik majd minden levél, eltemeti régi arcomat…

Én már csak egy k? vagyok,
Mit formáltak a századok,
De semmiképp sem gyémánt,
Mely emberkézt?l ragyog.


9. TALÁN HOLNAP

Lassan írom a bet?ket
Egy szakadt papír hasára,
Formálom és megrajzolom
A gondolataim, de hiába…

Csak összegy?lnek, botladoznak
A régi gondok a magányban,
Egy szakadt pillanat elég volna,
Lerombolják a váramat.

Ez nem is a gond, nem is a bánat,
Nem gondolatok, mik sorban állnak,
Itt nem ritmusra kalapál lenn,
Snem én vagyok már rég idebenn,

De egyszer kilépek önmagamból,
A szívem tálcán eléd tartom,
Beleszúrhatsz, vagy elégeted,
De míg dobog, a régi nem lehet…

Egy magányos er?,
Egy elkopott hang,
Egy kóbor csillag, ki a tengerbe zuhan…
A világ, mi éled, az ember, ki téved…

Kopott lélek,
Egy hiú ábránd,
Egy feledt gondolat emberek ajkán…
Csak az vagyok, amit itt bent találtál!

Naiv a világ, félénk a lélek,
Bátor az ember, de sokszor téved.
Ma még talán meghátrálok,
De holnap, ígérem, rád találok!

Mit várnak t?lem, sohasem tudom,
De holnap, talán, megtalálom.
Itt van a szó a lelkem alatt,
Csak percet még és elhagyja ajkamat…


10. REMÉNYSZIGET

Virágföldet adott neki,
A virágföldnek sok vért inni
A víz helyett, örökké kellett,
Magok helyett, most h?st temetnek.

Az égi tornyok leomlanak,
A b?ségnek, csak hírét kaptad,
Az ígéretek az égig érnek,
Csak legenda minden és megmérgeznek…

Hová t?ntél szép világ?
A királyok, álmodta mennyország.
Mindenki fél és a bölcs is remeg,
Süllyedni látszik a reménysziget.

Valahol lehet, hogy van még hely
A világban itt, de máshol nem,
Mindent megteszel, és mindig adsz,
Fényes életed cserben hagy.

Hová t?ntél szép világ?
A királyok, álmodta mennyország.
Mindenki fél és a bölcs is remeg,
Lángokban áll már a reménysziget…


11. AZ ÉN MESÉM

Vannak éjjelek,
A sorok végén magányos rímek,
Árnyak ölelnek,
Hajukat kibontva némán befednek.

Hol van az álom?
Igaznak hitt, mesés szép világom,
Mi mindig vár,
Poros lapok közt szívemen talál…

Gyere, mondj egy mesét!
Mesélj, arról, honnan érkeztél!
Ott szép lehet…
De a tiéd csak képzelet.

Mondj egy mesét!
Mondd el, hogy a világ mit?l szép!
Én hallgatom…
És egyszer talán továbbadhatom.

Itt az éjszaka,
Véget ért a mindennapok harca,
Sötétség most a dajka,
Gondjaid, eltakarja…

A mese elrepül,
Egy könyvb?l szállva ajkam sarkára ül,
Onnan néz szét,
Vigyázza álmod minden lépését.

Egyetlen hosszú köves út.
Sok ezer kép.
Egyetlen ember,
Ki, az élet völgyében milliónyit lép.
A sors, talán egy k?…
Melyet, ha átlépek, életem megváltozik?
Sátíródhat az el?re megírt történet?
Szép is lenne…
De hinni nehéz! Miben is kellene…?
Valahol, valakik tudják már a választ, talán mindenre…
Nem is tudom, nehéz most nagyon.
A gondolatok csak kavarognak a fejemben,
Mit vessek most papírra? Mi jó? Vagy mi helytelen?
Nem könny? ilyen helyzetben…
Jó lenne most inkább a világot óriásként látni!
Csak futni el?re, hol utamon senki meg nem állít!
Jó lenne, ha a mesék élnének, és jól végz?dne a világban minden emberi történet!
…Mindössze ennyi…
Én még hiszek a meséknek!


12. OUTRO

(Instrumental)