
Pagan Megalith : Ólomharangok

Letras
1. ŐSZI ARADATBA PUSZTUL
A nyári szerelem szétrothad
Üres mélységben ér véget
Az ember egyszerű pillanatai
Számára a legfontosabbak
A napos szerelmek elpusztulnak
Álmomban látott végük előtt
Őszi áradatok mossák el őket
Halovány darabok maradtak bennem
Fájsz nekem, csekély, földi semmiség
Voltam boldog és tudatlan, most kín a tudás
Koponyámmal beleragadva az átkokba
Hagyj, menj messze, majd nyomodba eredek
Komor eső felett szállok
A bánat-felhők nem folynak belém
Sűrű feketeség ég a jövőmért
Mely több, mint amiben fetrengtem
2. REVULET JOVEL
Látomás gyötri a gyengét
Tudatszaggató mormolás
Dohos falak nézik némán
A rángatózó kínlódást
A mindenség megnyílása
A kábulat áramlása
A tudat homályba borulása
Révület jövel
A kápolna kövei visszhangozzák
A tudattalanság üvöltéseit
Egyesülés a mocsokkal
Benyelve mindent
Megnyílott a mindenség
Áramlik a kábulat
Homályba borult a tudat
Révület jövel
3. TORZULT NAP
Fáradt sugarakat nyög magából
A vén, lángoló óriás
Megkeseredve vonszolja magát
Keresztül az ég kékjén
Rideg koronggá dermedve
Lerogyna a látóhatárra
Magja megnyugvásért kiált
De tovább járja izzó útját
Messze még a hideg kor
Mikor elhal minden élet
Mikor kihúny az égi fény
Csak homály marad végleg
Csak homály marad végleg
És összeégve, újra
Egyhangú útjára indul
Holnapot adva az élőknek
A torzult nap végzete
4. ÓLOMHARANGOK
Találj halálnál nagyobb hatalmat
És nem vágyódsz más után
Elmúlsz, ahogy elmúlok én is
Lélekharangok zengenek
Az égbe vésték ezerszer
Felettünk üvölt - hiába
Bolyongsz, mind fentebb vágysz
Annál is, mi mindent táplál
Lényedet éltető világa
Olvasztja saját magába
Bejársz a világon mindent
De bölcsődben ér majd véged
Nem találtál hatalmasabbat,
Indulj, téged is hívnak
A katlanokban, lomhán,
Ólomharangok kondulnak
"Kapuba kést
Kútba vedret
Számra ólmot
Kapun beléptem
Kútba kőnek estem
Beszélő szobor lettem
Sarkából kifordult
Gyűrűzik bolondul
Ólomharang kondul
Jaj békességet a távozónak
Jaj oltalmat a maradónak
Jaj levegőt a szárnyalónak
Jaj mélységet a haldoklónak
Kapumra nevet nem vések
Vedremmel belőled merítek
A hangom mind felhősebb"
5. SZIKLAVER
Csak az én szememmel látok!
Mi lehet a többi fejben?
Megtanulták a sajátságok neveit
És hasonult emberré váltak
Ennél beljebb nem gondolnak:
Nincs két egyforma külső sem.
Miért érzékelnék a világot úgy, mint én?
Mindenki másképp lát mindent
Valamikor elkeresztelték
A színeket és a hangokat.
Milyen színű a sziklavér?
Csak nekem lenne vörös?
Elképzelhetetlen, hogy mások
nem az én sötétemet látják
Ez a fejekben lévő követhetetlen
Es végtelen változatosság...
6. AZ IDO VASFOGA
Kezeink nem alkothatnak mást,
Csak múlandót
Ember nem nemezhet mást,
Csak halandót
Az idő vasfogai őrölnek
Állkapcsok közt létezünk
Merenghetünk céltalanul
Végül elharapják életünk
Nincs kivétel, nincs különbség
Nem számít, mi voltál itt
Az elmúlás tükrében
Mindenki ugyanolyanná válik
Eónok szájából zúdul a jövő
Jönnek, kik helyünkbe lépnek
De ide zuhannak vissza is majd
Követve lefelé minket
7. HAMVADAS
Holtomiglan hamvadok, egyre kevesebb vagyok
Fénytelenben haladok, szétégek és elfogyok
Jövőm képét feledem, szénné válik mindenem
Szerteszórják testemet hamuszínű egeken
8. A GYILOKJAROBOL
Letűnt korok kövei közt járva gondoltál-e már arra,
Hogy éltél volna hétszáz éve?
Ha palotádból kitekintesz, és látod, a mélyben
Gyilkosaid miriádja közeleg? mit tennél?
Futnál, hogy elbújj?
Várnál, hogy felkoncoljanak?
Veszedelemtől zsibbadtan elmenekülsz?
Színehagyottan kardodba dőlsz?
Lángol a vártemplom, roskadnak a falak
Feletted az öregtorony, alattad a hadak
Nincs rád szükség, jelennek hitvány fattya
Hullj! ... Hulltoddal hullunk, követünk
Ritkítod az ostromlókat a gyilokjáróból?
Gyönge belsőd ábrándjai kiégetnek...
Veszedelemtől zsibbadtan elmenekülsz...?
Színehagyottan kardodba dőlsz...?
9. NINCS UT KOZOTTUNK
Látlak, néha egész közelről
Melletted haladok, nem érintlek
Veszek beléd messziről
Olvadnék beléd lelketlenül
Nincs út közöttünk
Belém adtad, mit látnom kell
Bennem kaptam, valótlanban
Megálmodtam, mély magamban
Húsod kell csak, ostoba
Engedj válogatni belőled
Légy akaratlan, csak hagyd...
Hamar végzek, elengedlek
Maradtál nekem idegen
Nem te töltöd ki életem
Ennyi elég, te erre, én arra
Igy más mellett nyugszol majd
10. ALKONYATBA TUNOK
Elmétlen nyomások közt összeroppanok
Álmaimon kívül csak romba omlok
Ugyan állandóan több leszek
Tudásom végül a talajba megy
Nem őrzöm, nem adom tovább az életet
Nem csinálok ide magamból még egyet
Addig építem életem, amíg én akarom
Tagadok, hiszen ember vagyok
Itt többé nem maradok, nesztelenül tovamúlok
A szürkeségen túl talán megtalálom a holnapot
Majd földnek adom magam, ha másnak már nem kellek
Indulok, nem tudom, hová, csak az alkonyatba tűnök...
Ledras adicionadas por kit36 - Modificar estas letras
