1. TÜZVIHAR

(Instrumental)


2. HERVADÁS

Én itt már semmit sem teszek,
Minek mocskoljam két kezem?
Álomvilágban éltek mind,
Hiába vártok dicséretet.

Ez nem más már, csak hervadás,
Õsgyengeség, elsorvadás,
Egy gyenge szél és porrá hulltok,
Elfelejtik, éltek vagy haltok.

Rég itt vár rám,
Elõttem áll,
Üvegszilánkok egybeforrnak
Új utakra hív a holnap
Láthatják igazi arcom,
Bõven lesz még harcom.

Ó, én is félek, ne hidd azt:
Hogy engem nem hajt más csak dac,
És minden lépés után eldõl,
Hogy felelnem kell minden tettrõl.

Én mégis csak megyek tovább,
Rég nem fékez meg gyávaság,
Sem egy nagy fal vagy sûrû erdõ,
Már tisztán látok minden helyrõl.

Rég itt vár rám,
Elõttem áll,
Üvegszilánkok egybeforrnak
Új utakra hív a holnap
Láthatják igazi arcom,
Bõven lesz még harcom.


3. MEGABÁJT

Öt éve számtalanszor vártam én terád
Kerestelek mindenhol a nagy ûrön át
Sötét és jéghideg az élet nélküled
Robotkét senkitõl sem kapok új szivet

A rozsda felemészti áramköreim
Elektrolitban úsznak gépzsír-könnyeim
Kis szikra lelkemben szép lassan lángragyújt
Egy ócska selejt lettem, ki semmit sem nyújt

Számítok rád, itt várok Rád szemlencsém
Már rosszul fókuszál rég nem lát
Bádog testem minden chipje
Már rég nyolc biten muzsikál elhalt a tánc

Próbálom még, hogy megtudd
Szívem érted kalapál csak Érted él
Csak kérlek hagyd, hadd érintsem
Az arcodon azt a mega bájt annyira fáj

Arcod behorpadt, ujjaim félénken simítják a sok repedést
Légy az enyém, s talán majd kapunk egy új olajcserét
Kérlek, ne hagyd,
Hogy ócskavasként érjen utol a temetés
Addig is várom,
Porfödte roncsként leheljen rám a zord feledés.


4. ELSZÁLLT A MADÁR...

Elszállt a madár...
Elfelejtetted rég,
Milyen tiszta volt az ég,
De ez már nem elég.

Egy álmom volt csupán,
Mely szilánkokra tört szét,
De hagyom: menj tovább.
Hosszú út elõtt állsz.

Lángokban áll most a város
A kétség biztos halált hoz
Bal szemem sarkából látom
Szétmállik lassan világom

Kietlen hamvak közt némán
Száradó vérfolyó útján
Jobb szemem csillanva látja
Amint eltûnik a szárnya

Nem számoltam hányszor vártam Rád nem számoltam
Ez összeomlott vár
Mindent megtettem, mit kellett már mit kellett már
De nem elég, hát hagyom, hogy elszállj!

Reményvesztve kérem múzsám
Gyomként mely kikelt a murván
Ihlessen szánalommal, de
Ne gyûlöljön ily ártalommal

O, láng
Meddig adod még a fényt?

Recsegve hull s borul össze
Tûzörvény fogja közre
Kegyetlen, s mégis oly bátor
Aztán elillan, mint kámfor

Színes játék,
Fakó sorvadás

A lejtõkön vigyázz:
Oly veszélyes szél száll
Hozza a pusztító vihart
Letöri a szárnyaidat

Vigyázz, mert elõtted a köd,
Mely majd mindig meggyötör,
Bizonytalan utakra lök
Álmaidra béklyót köt.

Raboskodjak én ott, hol élek?
Ne folytasd a szentbeszédet

Meghallgattam százezerszer,
Meguntam úgyhogy mostmár eressz el!

Kívántam egyet, üstökös röppen
Madártoll-felhõ hull alá közben
Összeroskad végül mi állt rég
Alá temetve küszködõ lelkét

Nem számoltam hányszor vártam Rád nem számoltam
Ez összeomlott vár
Mindent megtettem, mit kellett már mit kellett már
De nem elég, hát hagyom, hogy elszállj!

Rabság mely majd koporsóba zár
szabadság nincs, béklyó és fémbilincs vár

Elszállt a madár...
Emlékszem tiszta volt az ég
Soha nem felejtem én.
Soha nem felejtem én.


5. EGYENKÉNT

Harcolj, itt a véres kard
A nehéz idõkben kitart
Zúzd rám az összes rothadást
Jöjjön a pokol, pusztulás

Egyenként, lassan tûnnek el,
Minden éjjel
Könnyes gyász, felhõszaggató
Minden reggel

Hatalmas Úr
Kezeddel nyújts áldást
Ki elpusztult
Kit elvitt a kórság

Várj még, itt egy jótanács
Megtudtad hogyan vívd csatád
Dühöd vissza soha ne tartsd
Az hoz majd biztos pusztulást

Egyenként, lassan tûnnek el,
Minden éjjel
Könnyes gyász, felhõszaggató
Minden reggel

Hatalmas Úr
Kezeddel nyújts áldást
Ki elpusztult
Kit elvitt a kórság

Azt hitted vége már?
Megint te vagy ki oly meglepve áll
Nyújtom, kapaszkodj hát!
S ordíts, zengjen a túlvilág

Úgy bégetsz mint egy nyáj
Kínom legyõzi a reményt
Ne rejtsd el ha nem fáj
Téged még szégyen soh’sem ért

Egyenként, lassan tûnnek el,
Minden éjjel
Könnyes gyász, felhõszaggató

Minden reggel

Hatalmas Úr
Kezeddel nyújts áldást
Ki elpusztult
Kit elvitt a kórság


6. 13

Egy vörös szõnyegen, mint szédült õrült
Ülök és készülõdök, szívem sérült
Innék talán egy kortyot a jégverembõl
Kibírom tán de a láng rég megtört

Fáj nagyon az érzés, hogy nincs már
Pedig tudod jól, hogy több nem jár
Tudod, nem is kérdeztem még
De te vállalnád tán az éjfeketét?

Tizenhárom szál gyertya
Léleknek tüzes gyolcsa
Tizenháromszor hittem
El azt hogy itt minden rendben

Tizenhárom szép emlék
Mind itt lebeg, mint életkép
[egyszer tíz s egyszer három]
Õszintén nagyon bánom

A reggel ködös búja nem nyújt áldást
Versként megfogalmazva minden ártást
Otthagyom hát, így még lehet tán változás
Összegyûrve végzem folyton folyvást

Eltakarom kínom, te hitvány
Hiszen érzed jól, hogy több nem jár
Talán, nem is éreztem még
Ilyen sejtelmes, gonosz éjfeketét

Tizenhárom szál gyertya
Léleknek tüzes gyolcsa
Tizenháromszor hittem
El azt hogy itt minden rendben

Tizenhárom szép emlék
Mind itt lebeg, mint életkép
Egyszer tíz s egyszer három
Õszintén nagyon bánom


7. SZÉGYENKÖNNYFOLT

Egy zsebbõl kiesett pengetõ
Benne egy kép és egy dal

Rabként élnek és õrjük várja
Lesz-e kotta a hangorkánra
Vagy egyedül kénytelen velem
Továbblépni a félelmeken

Kék fényként suhan át a hang
Mely lassan kibontja szárnyamat

Szentül védi, mi fémként csillog
Megfakul mint egy szégyenkönnyfolt
Pár hangot még átereszt, hiszen
Továbblépne a félelmeken


8. TÁVOLBÓL

Itt van az éj, eltûnt minden fényforrás.
Nincs már remény, ami élt rég kihúnyt már.

Vágyálom lépj, kérlek ne gyötörj tovább.
Halk suttogás, már csak deremsztõ csend áll.

Nagy hullám, az útra minden készen áll,
Itt a hajó, elvisz a nagy tengeren át.

Minden szó, minden kép él tovább,
Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
Utoljára felnézek a csillagokra még

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Rég tudom: nincs helyem már itt.

Álmomban sokszor láttam már,
Éreztem csendjét, nyugalmát,
Arcomhoz simult a szél,
Lágyan suttogta énekét.

Álmomban sokszor láttam már ,
Éreztem mérgét, haragját,
Arcomba vágott a szél,
Üvöltve kántálta énekét!

Nem várok dícsérõ szót,
Nem várok mindig csak jót
Elengedem mi elmúlt rég.
Elnyel a lég minden szót,
Nem látszol a távolból,
Az én utam a hó és jég.

Minden szó, minden kép él tovább,
Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
Utoljára felnézek a csillagokra még

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Nincs helyem már itt.


9. LÉPJ TOVÁBB

Csak álltam és néztem,
Azt hittem, hogy álomba léptem.
De már nem érzem,
Fájdalmam kámforként tûnt el.

Már mindent értek,
Mégsem dobok mindent eléd
Sok mindent féltesz
Másnak talán ez még elég!

Távolból nézlek,
Álarcod fátyolként elég.
Én mást nem kérek:
Csak hogy lépj tovább, úgy mint én.

Minden más lett,
Mindent másként látok én!
Láttam már valós arcodat,
Elõttem tárult fel a mély!
Emlékszem mindenre, ne félj!
Zuhantam és tudtam, hogy nem jön segítség!
Nem kellettek a nagy szavak,
Felettem sátrat vert az éj!
A maszkod mögé látok én!

Belátom féltem:
Azt hittem, néhány szó elég.
Az ember téved…
De nézd csak – vihar tart feléd!

Látom és érzem:
Régen elszállt a remény.
Így már nem élhetsz!
Mégis gyáva vagy, hogy lépj!

Várd ki és nézd meg
Nagy szárnyad vad szél tépi szét
Zuhansz a mélybe
Akkor látod majd itt a vég!

Minden más lett,
Mindent másként látok én!
Láttam már valós arcodat,
Elõttem tárult fel a mély!
Emlékszem mindenre, ne félj!
Zuhantam és tudtam, hogy nem jön segítség!
Nem kellettek a nagy szavak,
Felettem sátrat vert az éj!
A maszkod mögé látok én!

Mond miért hazudtál,
Miért mondtad: ez így jó?

Most béklyóban állsz,
Sírhatsz, mert nincs több szó!

Mond miért nézel Rám?
Itt nincs angyal szárny,
Nekem nincsen hamis glóriám.
Értetlenül állsz,
Segítséget vársz,
Attól ki veled szemben áll.


10. ÁRNYTÁNC

Itt már rég nincs több fény,
Minden kis árnyék él
Megszûnt idõ és tér
Nem megy semmire, ki fél.

Csak ûzd, mi mozog még
Ne bánd, ez itt a lét,

Lásd is, ne csak nézz
Nincs itt más csak tûz és vér.

Minden rég meghalt már feletted,
Csak forr a véred,
Gyilkos fegyver van a kezedben
Az átok éget.
Összeláncolval két kezed,
Béklyóban s ezt Te élvezed
Õrangyalod rég elveszett,
Hát démonod majd én leszek!

Már rég láttam én
Azt mi szemedben ég
Egy tûz, mi elemészt
Nem nyugszik, amíg Te élsz.

Nézz Rám! mi vagy, elvész
Lelked enyém és kész!
Szolgám leszel míg élsz
Figyellek merre csak mész!

Minden rég meghalt már feletted,
Csak forr a véred,
Gyilkos fegyver van a kezedben
Az átok éget.
Összeláncolval két kezed,
Béklyóban s ezt Te élvezed
Õrangyalod rég elveszett,
Hát démonod majd én leszek!

Összeláncolval két kezed
Béklyóban s ezt Te élvezed
Õrangyalod rég elveszett,
Hát démonod majd én leszek!
Démonként éld le életed


11. ÁLOMSZÉP

Álomszép
Gyönyörû álomkép,
Fogadd be végre
Árva lelkem

Álnok kép
Könnycseppként száll most szét
Vigasztalódnék
Merre tehetem?

Nyisd hát ki az álmok kapuját
Várok rá, szabadíts fel
Itt még ég egy fakó gyertyaláng
S nézem égett szemekkel

Nézz rám
Így már nem kellek én tán?
Így már nem ég az õrláng
Mely a szemedben lobbant fel
Nézz rám
Többé nem kellesz, viszlát
Többé nem értem mit vársz
Eddig tartott, ne ébressz fel

Álomszép
Álmokat törtél szét
Sose gondoltam
Hogy így lesz vége

Mennydörgés
Villámként vágott szét
Pedig azt vártam
Minden jobb lesz

Bezártad az álmok kapuját
S kulcsát porrá törted
Eltûntél s csak üresség maradt
Álmodtam, de jött a reggel

Hogyha baj van hát szólj
De egyszer nem elég
Minden gondolatod

Kitalálnom nehéz

Talán magamnál se voltam
Talán csak elfeledtem
Elhiszem, fájt, csak
Nem mutattad sok jelét

Minden dühkitörés
Csak egy apró jel
Ha csak kínokat látsz
Mikor elismerés kell

Nézz rám
Így már nem kellek én tán?
Így már nem ég az õrláng
Mely a szemedben lobbant fel
Nézz rám
Többé nem kellesz, viszlát
Többé nem értem mit vársz
Eddig tartott, ne ébressz fel


12. ESŐCSEPPEK

(Instrumental)