1. ÉSZAK NÉPE ("PEOPLE OF THE NORTH")

Jönnek, szüntelen;
Hóviharban átkelnek a jeges tengeren.
Pajzsok s fegyverek
Tündökölnek kezükben oly’ töretlen…
Jönnek, szüntelen;
Hóviharban vágtatnak hegyen-völgyeken.
És tűz lobban fel,
Bármerre is tapodják a zsarnok földeket…

És a hamvak zengik nevük,
Csontok mormolják énekünk,
Rúnák írják hős tettünk,
Egy életen át.

Sarki fény s jeges lehelet
Burkolja körbe a pogány sereget.
Kürtök zengnek
Oly’ erővel, hogy beleremegnek a fenyvesek!
Jönnek, szüntelen;
Észak Népe nem kegyelmez hamis emberen;
Elfutsz, mást nem tehetsz;
Ártó keresztről vér hull csendesen…

Messziről jöttek, feldühödve, tettre készen!
Hogy miért?
Hitetlen kutyáknak nevezték az én fiaim,
Mert másban hisznek!?
Bennem, kit csak úgy neveznek: Mindennek Atyja!
Messziről jöttek, feldühödve, tettre készen,
Hogy megszabaduljanak a béklyóktól;
Bátran harcolnak, félelem nélkül,
S mert tudják, ha elesnek is a nagy csatában,
Odafönt újból együtt lesznek
A nagy Valhallában!

Egy atyánk van;
Odin sarjai vagyunk!
Nagy csatában
Kylfa villan és lesújt;
Páncél roppan,
Zsarnok test elhull
És az égből
Vérrel festett hó hull!

Egy atyánk van;
Odin sarjai vagyunk!
Nagy csatában
Kylfa villan és lesújt;
Páncél roppan,
Zsarnok test elhull
És a fényben
Halhatatlanok vagyunk!


2. ÚT A VALHALLÁBA ("ROAD TO VALHALLA")

Fagyott hó és jég,
Sziklák s fenyvesek,
Nemes égi fény,
Sötét fellegek.
Hajnal hasadt’kor
Megmozdult a táj,
Messzi északról
Elindult egy árny.

Testén állatbőr,
Fején fém sisak,
Baljában egy pajzs,
Jobbjában a kard,
Arcán izzó düh,
Szívében magány.
Egy dolog hajtja:
Bosszú és halál!

Vágtat a harcos hegyen-völgyön át,
Kard lesújt s jő nemes halál,
Hős szívét elégtétel járja át,
Megtalálta észak harcosa az útját...

Elindult haza,
Az útja véget ért.
Nem maradt hátra,
Csak holtak és a vér.
Mikor a nap leszállt,
Sötét lett a táj,
De ő látta a fényt;
Az örök Valhallát!


3. HELHEIM

Élt egy viking hegy hátán,
Oly bölcs volt, mint egy óriás,
Sas tolla volt s szép tinták;
Nem mulatta semmi más.

Ám egy napon jött egy lány,
Elmúlott a nagy magány.
Napkeltekor ébredt a táj,
Bölcs viking nem kelt föl már…

Helheim – Vágtass tovább az örök tél birodalmán;
A túlvilág földjén, ahol egy kakas kárál…
Helheim – Zengőhídon túl áll egy sötét vár;
Nem nézhetsz vissza már, mert Hél vár rád…

Hallom, hogy sír tenger partján…
Érzem, tüzet gyújt testem alá…
Látom már, messze az én szép hazám;
Helgrind már nyitva áll!