1. ATHEISM

Kell az, hogy értsd!
Neked ez mennyit ér!
Az a pár dolog, amit megmozgatsz másokért!
Kell, hogy többet érezz!
Néha más célokért is vérezz!
Kell az, hogy értsd!
Neked ez mennyit ér!
Istenem, nézd bennem mennyire istentelen minden…
Semmilyen belső hang nem vezet engem sehová innen!
Nincs bennem magasztaló, égi késztetés…
Felesleges önmegtartóztató elvekkel kérkedés.
Látok, hallok, mindent érzek!
Saját sebektől vérzek!
Megpróbálok mindent, értsd meg,
De valamit mégsem értek!
Bennem a hit miért nem éled fel most és itt…
A jelre meddig kell még várjak!
Kételyeim börtönbe zárnak!
Istenem, nézd bennem mennyire istentelen minden…
Semmilyen belső hang nem vezet engem sehová innen!
Nincs bennem magasztaló, égi késztetés…
Felesleges önmegtartóztató elvekkel kérkedés.
Kell az, hogy értsd!
Neked ez mennyit ér!
Az a pár dolog, amit megmozgatsz másokért!
Kell, hogy többet érezz!
Néha más célokért is vérezz!
Kell az, hogy értsd!
Neked ez mennyit ér!


2. ESZAKI SZIV

Szemeid tükrében láttam, ahogyan sorsot formál bennem,
Az a néhány régi emlék, amit benned felejtettem.
Hagytam, hogy lelkem mélyén végleg gyökeret verjen,
Tudtam, hogy ha benned elhal, nem ránt magával engem.
Éjsötét szemeid vigyázó tekintetek ködében,
Minden mást leigázó világ hideg gyűlöleted gyűrűjében.
Lassan ébred fel bennem ez az öntudatot tápláló szellem,
Ugyanazt a régi hangot újra hallani vélem.
Lassan ébred fel bennem ez az öntudatot tápláló szellem,
Ugyanazt a régi hangot újra hallani vélem.
Tudod, maradt bennem még,
Néhány régi láng, ami csak azért ég,
Hogy olyan útra méltasson majd engem.
Ahol nem jutok át csak Északi szívvel…
Hogy jeges vihar vágyam… egyetlenegy dobbanással…
Születik majd újjá…a mindent tisztító áradásban.
Jeges vihar vágyam!
Egyetlenegy dobbanással!
Éjsötét szemeid vigyázó tekintetek ködében,
Minden mást leigázó világ hideg gyűlöleted gyűrűjében.


3. ODAAT...

Ezen az oldalon még minden bizonytalan,
De hajt a vágy, hogy tudjam, odaát mi van.
Itt már szinte minden annyira személytelen.
Alig van már, akiben még nem vesztettem el a hitem.
Próbálok itt maradni valahol lent a mélyben,
Itt nem érhet baj, ha túl nagy a vihar a felszínen éppen.
Tudom, hogy néha idegen kapukat döngetek.
Nem tudom azokon túl mi vár, ha beléphetek.
Ki fogad majd engem barát vagy ellen?
Lesz-e olyan, akit ha kérdeznék, feleljen?
Vajon fény fogad majd vagy vaksötét?
Egyetemes egység vagy ellentét?
Ezen az oldalon még minden bizonytalan,
De hajt a vágy, hogy tudjam, odaát mi van.
Ki fogad majd engem barát vagy ellen?
Lesz-e olyan, akit ha kérdeznék, feleljen?
Vajon fény fogad majd vagy vaksötét?
Egyetemes egység vagy ellentét?


4. HOLD

Szívemben valami nehéz ütemre ritmizál.
Sötéten lüktetve minden jót likvidál.
Csak néhány régi rezdülés, ami megmarad.
Minden más érzelem lassan elszakad.
Csont hajlik, formál, átalakul.
Élveteg ösztön, ami elszabadul.
Megnyílik ez a hús-vér börtön.
Egy utolsó dobbanás kell, hogy kitörjön.
Most már legalább érted miért volt!
Annyira fontos számodra, hogy fent legyen a Hold.
Átalakító fénye érzed, mindent eléget.
Minden haszontalanná edzett percet benned.
Elhasználtra edzett húr,
Méregtövis, ha beléd fúr.
Lassan, de biztosan jön el a fájdalom,
Amikor elér, azt mondom, ez nem az én dalom.
Agyadban kúszó felismerés,
Mennyire megható ez a régi szenvedés!
A baj csak, az hogy te mindig újra átéled,
Magad vagy az állat, aki benned újra éled!
Most már legalább érted miért volt!
Annyira fontos számodra, hogy fent legyen a Hold.
Átalakító fénye érzed, mindent eléget.
Minden haszontalanná edzett percet benned.


5. EBREDEK

Vajon miért ennyire sötét a kép,
Mint akinek minden végleg véget ért?
Magamat tettekre sarkallom,
Vezet ez a nem evilági fájdalom.
Ahol már minden darab…
Együtt halad, halandó marad.
Egy egyetemesebb rendben,
Egy empatikusabb trendben.
Olyan rég nem volt már bennem ennyi élet!
Képzelem, hogy régi énem most már mivé lett.
Szeretem ezt a letaszított angyal szerepem.
Az elidegenedéssel szeretkezem.
Ebben a határtalan mély csendben ébredek,
Érzem, minden sikolyra képtelen.
Olyan, akár az ítéletre való felébredés,
Ahogyan átitatja testem és lelkem a végső felismerés!
Ebben a határtalan mély csendben ébredek,
Érzem, körülöttem minden sikolyra képtelen!
Ahol már minden darab…
Együtt halad, halandó marad.
Egy egyetemesebb rendben,
Egy empatikusabb trendben.
Olyan rég nem volt már bennem ennyi élet!
Csak képzelem, hogy régi énem most már mivé lett.
Szeretem ezt a letaszított angyal szerepem,
Az elidegenedéssel szeretkezem.


6. REMEDY

Lassan te is a léted hasztalannak érzed,
És nem érdekel téged, hogyan múlik el.
De felébrednek az érvek arra bíztatva téged,
Nem adhatod még fel, folytatnod kell!
Ráébredsz majd és elengedhetetlennek érzed,
Tudni akarod milyen erők vezérelnek téged!
Tudni akarod benned milyen virág éled fel majd,
Fájdalommal ébred vagy netán a túlélésre hajt.
Lassan te is a léted hasztalannak érzed,
És nem érdekel téged, hogyan múlik el.
De felébrednek az érvek arra bíztatva téged,
Nem adhatod még fel, folytatnod kell!
Túlélni kell!
Elérni mindent!
Amíg csak dobban ez a rész itt bent!
Vigyázva kell járnod az utat,
Nehogy a semmi ösvényén áthaladj!
Nehogy a kételyek között elveszett,
Reménytelen sikoly maradj!
Lehet könnyebb lenne talán…
A homályban merülni el…
Így zuhanni alá…
Elveszni a semmiben…
Könnyebb lenne talán…
Homályban merülni el…
Lassan te is a léted hasztalannak érzed,
És nem érdekel téged, hogyan múlik el.
De felébrednek az érvek arra bíztatva téged,
Nem adhatod még fel, folytatnod kell!
Túlélni kell!
Elérni mindent!
Amíg csak dobban ez a rész itt bent!


7. HOLTPONTON TUL

Mondd el, hogy mennyit ér, aki elfordít magától mindent.
Kinek a halott szív többet ér, ha nem dobban már többet itt bent.
Nem kellene annyi mindent negatív fényben látnod.
Akarnod kell segély nélkül önmagadtól talpra állnod.
Túl kéne már lépned, úgy gondolom ezen a ponton,
És tudni fogod, ha a lélek benned elégedetten mozdul.
Azután ha jobbnak érzel majd mindent a holtponton túl,
Érzed majd ha tőled minden jobbra fordul.
Senki nem ígérte azt neked, hogy egyszerű dolgod lesz.
Mindig lesz majd út, amin mindig tovább mehetsz.
Nem mindig lesz segítő kéz, van, hogy egyedül vagy,
De az árnyékod lesz az utolsó ígérem, ki majd magadra hagy.
Túl kéne már lépned, úgy gondolom ezen a ponton.
És tudni fogod, ha benned a lélek elégedetten mozdul.
Azután ha jobbnak érzel majd mindent a holtponton túl,
Érzed majd ha tőled minden jobbra, fordul.


8. VERTELEN ERTELEM

Siettem, nehogy utolérjen,
Ne maradjak soha idegen kézben.
Nem hiányzik, hogy leigázzon,
Ez a realitásba ágyazott álom.
Nem volt soha bálványom,
Nem hagytam, hogy a hit átjárjon.
Nincs rendszer, amire felnézek, Az élet a lényeg meg a természet.
Van, hogy már nem számítanak,
Füledbe mondott szép szavak.
Idegen hangok bíztatnak,
De nem kell, hát ne add át magad!
Ha harcolsz ellene, elhagynak,
Ha nem hagyod, nem irányítanak.
Soha nem vagy már védtelen,
Melletted van az értelem, az értelem!
Ahhoz, hogy mindent tisztán láss!
Nem kell, hogy nagyon mélyre áss!
Vezessen ösztön vagy érzelem.
Maradjon benned mindig vértelen az értelem.
Ha szükséges rombold le hát…
A hazugságaik szimbólumát…
Ahhoz, hogy mindent tisztán láss!
Nem kell, hogy nagyon mélyre áss!
Vezessen ösztön vagy érzelem.
Maradjon benned mindig vértelen az értelem.


9. LELEKKEP

Minden késztetésem elfelejtem,
Létem súlyát magamon érzem.
S nyitott szemem mást hiába lát,
Tudom, hogy sokat kell áldoznom még rád.
Vergődik bennem szüntelen,
Megtévedt gyermeki lélek.
Elmémmel sújtva büntetem,
Minden tervem rendszertelen.
Létem végső fokára hágva,
Hangot képzek zörejt kiáltva.
Dekadens erőktől hullva el,
Fájdalmam magammal rántva.
Testemben nevelt hideg érzelmek,
Remélem, ez a gyűlölet soha nem nyer majd értelmet!
Megvetek mindent, ami majd legbelülről hajt engem,
Tartsatok zár alatt, hogy ne kelljen meg tennem!
Lelkemben karcolt ezer adat darab maradtál…
Túl sokáig tartott, amíg újra összeálltál…
Ezer és ezer egy jellem vagy…
Túl régóta a részem vagy…
Már nem kell nekem, hogy velem maradj…