1. TOBORZÓ

Harcba hívja nemzetünk minden hű fiát
Toborzóra fújják már a trombitát
Én fatornyos kis falum, jó apám, anyám
Búcsút intek, indulok őseink nyomán

Földön, égen vágtatunk, nincs, ki ellen áll
Levegőt hasítja ezüst vasmadár
Győzelemre visszük most népünk zászlaját

Mindhalálig óvjuk Istent és hazát


2. KELETI KÁRPÁTOK

Amikor az égen
Sápadt hold ragyog
Keleti kárpátok
Rátok gondolok
Hol édesebb a bor
És barnább a kenyér
De azt a kicsiny földet
Nem adná semmiért

Ő nem panaszkodik
Csak tűr csendesen
Várja, hogy hazája keblén
Megpihenhessen
Annyi év után is
Szorítja fegyverét
Kárpátalja őrzi még
Az ősi Vereckét

Sújtotta éhség
Malenkij robot
Száz meg száz testvérünk
Halálba gyalogolt
Most könnytől keserű
A Latorca vize
Fehér habja a sok kínt
Magába temette

Hallgatom a fájó
Körtemuzsikát
Magam előtt látom
A magyar Golgotát
Találkozunk mi még
Nem hal meg a remény
Találkozunk mi még a

Vad Kárpátok tetején


3. NEVEKET AKAROK HALLANI

Neveket akarok hallani
Kik Ötvenhat hóhérai
Kik hoztak ítéletet
Egy tiszta forradalom felett

Mert a bűn, az csak bűn marad
Kezükhöz vér tapad
Istentől, embertől
Ne várjon irgalmat
Ezernyi áldozat most
Sírjából felmutat
Gyilkos és áruló
Szent földben nem nyughat

Neveket akarok hallani
Én nem tudok megbocsátani
A hosszú börtön évekért
A porba hulló könnyekért

Azt várja tőlünk most a világ,
Hogy pusztán keresztényi könyörületből
Bocsássunk meg, lépjünk tovább?
Bocsássunk meg azoknak,
Kik gyermeket lánctalppal tapostak?
Akik a sortüzet vezényelték?
Bocsássunk meg a mészárlásért,
A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?
Felejtsük el,
Hogy arccal lefelé temették a magyart?
Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?
Felejtsük el,
A kínzások iszonyú borzalmait,
A halálra ítéltek utolsó szavait?
Bocsássunk meg,
S majd ítél a történelem?

Hát nem! Nem és Nem!


4. IGAZÁN SZERETNI

"Amit erő és hatalom elvesz
Azt idő és kedvező szerencse
Ismét visszahozhatják.
De miről a nemzet félve a szenvedésektől
Önmaga lemondott,
Annak visszaszerzése mindig nehéz
S mindig kétséges" (Deák Ferenc)

Mert aki hazáját igazán szereti
Oltárán gyönyörű életét szenteli
Piros fehér zöld lesz áldott szemfedője
De Isten úgy segítsen, száz lép majd helyébe

Akinek fáj Erdély rabláncon tartása
S eljut a szívéig súlyos sóhajtása
Meghallja konduló harang hívó szavát
Nem hagyja magára szegény Kárpátalját

Kinyújtja segítő két kezét népének
Ezer sebből vérző Tátra-felvidéknek
És ha harci sípját a nyugati szél fújja
Őrvidék keresztjét erős vállán hordja

Látja szolgasorba hajtott magyarságát
Eke szarván síró Bánságot és Bácskát
Ráncot szánt az idő ifjú homlokára
De szemében csillog a szabadságnak lángja


5. KIVÁNDORLÓK DALA

Bús vállunkon nyűtt tarisznya
Nyűtt lábunkon ócska csizma
Fel is út, le is út
Idegenbe visz az út

Fáj szívünkben régi emlék
Bizony pajtás, haza mennénk
De nincs hova, nincs hazánk
Se otthonunk se anyánk

Idegenből idegenbe
Munkahelyről munkahelyre
Visz az idő , visz a szél
Gonosz idő, gonosz szél

Gép dübörög, fejsze csattan
Otthon járunk gondolatban
S mig hordjuk a szolga súlyt
Fáj az élet, fáj a múlt

De majd egyszer üt az óra
S fölszálunk egy víg hajóra
Hohahó, szép hajó
Vitorlája mint a hó

S nyűtt szívével halál szárnyán

Hazatér a bujdosó


6. PÁLINKA

A jó magyar pálinkának
Nincsen párja, nincsen párja
Egyedül van, mint a magyar
A világban, a világban

Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza! Egészségünkre!

Aranyból van, gyémántból van
Minden cseppje, minden cseppje
Olyan, mint a tűzről pattant
Kis menyecske, kis menyecske

Orvosság ez akármilyen
Nyavalyára, kikúrálja
Ezért jár az magyar ember
A csárdába, a csárdába

Erős, mint a háromszor varrt
Csizma szára, csizma szára
Amiben bemasírozunk
Kolozsvárra, Kolozsvárra


7. BÁNATVIRÁG

Bánatvirág lelkemen
Névtelen sírra teszem
Nincs más virág sírodon
Csupán bánatvirágom

Bánatvirág kinyílik
Szomorúfűz sóhajlik
Szomorúfűz simogatja
Enyhe szellő borzolgatja

Bánatvirág lelkemen
Emlékemből nevelem
Körbefonja lelkemet
A szomorú emlékezet

Bánatvirág nem hervad
Emlékem, ’mi táplálja
A kegyetlen időt állja
Leteszem sírhantodra

Bánatvirág lelkemen
Egy névtelen sírra teszem
Szomorúfűz simogatja
Könnyű szellő borzolgatja


8. FIÚMEI RIBILLIÓ

A matróznak ezüst a zsoldja
Öt esztendő a szolgálatja

Hejhó, lesz ribillió
Ha Fiuméban kiköt a hajó

A világítótorony körbe néz
Kiszáll a sok fáradt tengerész

Sikátorban füstös fogadó
Ott az élet, ott van minden jó

Lányok, lányok, el ne bújjatok
Itt jönnek a magyar matrózok

Horthy Miklós legszebb matróza
Tetováltat vastag karjára

Búslakodik a sok fehérnép
Lengeti a kis keszkenőjét

Hejhó, sírni volna jó
Ma Fiuméből kifut a hajó

Vitorlát bont, horgonyt felszedi
Ágyút tölt, a tengert kémleli

Hejhó, lesz ribillió
Ha Fiuméből kifut a hajó


9. BIZALMAM AZ OSI ERÉNYBEN

Bizalmam az ősi erényben
Hiszem, hogy vélünk az Isten
Hiszem, hogy lesz feltámadás
Az idők kezdete óta
Regéket mesélnek róla
Milyen szép is az én hazám

Ha látsz út menti keresztet
Vándor, állj meg egy percet
Olvasd a hősök névsorát
Voltak, kik előttünk jártak
Erősek, ifjak s bátrak
Hitték egy szebb kor hajnalát

Bizalmam az ősi erényben
Hiszem, hogy vélünk az Isten
Hiszem, hogy lesz feltámadás
Jegyezd szavam, históriás

Lesznek, kik utánunk jönnek
Szótlanul helyünkbe lépnek
Vitézül harcolnak tovább
S egyszer majd arról mesélnek
Hogy valahol volt egy nemzet

Ki visszaszerezte a hazáját


10. HEGYEK FÖLÖTT

Szilaj, vad hegyek fölött
Kerecsensólyom száll
Letekint a magasból
A büszke szép madár
Hol lehetne ennél dúsabb
Ennél szebb a táj
És ameddig a szem ellát
Virul a határ

Nap, hold, a csillagok
S az égi pásztorok
Vigyázzák holnapod
Kísérjenek táltosok

Beköszönt a rossz idő
Süvít a hideg szél
Szárazágakból rakott
Fészkére visszatér
Hazájára lassan-lassan
Ráborul az éj
Sötét felhők tornyosulnak
Hosszú lesz a tél

Tatár tépte, török dúlta
Hányszor otthonát
Elszökhetne, elmehetne
Tágas a világ
De ide köti minden rög
A hűs vizek, a fák
Itt lehet csak boldog

Itt élhet tovább


11. SZEGÉNY MAGYAR NÉP

Szegény magyar nép
Téged vihar tép
Lábad, ahol jársz
Tövisekre lép

Szép délibábos rónánál
Sír a vén hegedű
Szél zokogja a nótáját
Miért olyan keserű
Szegény magyar nép
Téged vihar tép
Réges-rég

Szegény magyar nép
Beborult az ég
Hol van már a szép
Régi dicsőség

És hadak útján nem jár már
Hős Csaba hadvezér
Szép Duna-Tisza partjánál
Már csak a bánat él
Szegény magyar nép
Lesz-e még az ég

Kék, mint rég


12. HA KELL!

Leszek felhő a kék égen
Esőt hozok nyári éjjen
Villám fénye ébredésem
Menydörgés a szívverésem
A szívverésem

Ha kell, búvó csermely leszek
Szomját oltom az embernek
S mikor vízzel kereszteltek
Lélek tükrét tartom nektek
Úgy ismertek

Leszek tölgyfa pusztságba’
Arany levél koronába’
És aki évgyűrűm számlálja
Csak a múló időt látja
Ha megszámlálja

Ha kell, hideg acél leszek
Köszörűkövön éleznek
Vér festi be majd testemet
Hogyha egyszer elővesztek
Ha elővesztek

Visszhang leszek hegy gyomrába’
Szavam a föld sóhajtása
Sorsom titkok hallgatása
Válasz minden vallomásra
Sóhajtásra

Ha kell, tisztítótűz leszek
Izzó parázsban születek
Haragomban lángot vetek
Mikor egy nap megismertek
Lángot vetek


13. HALOTTI BESZÉD (RÉSZLET)

Látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk
Isa , pur és homu vogymuk
Mennyi milosztben teremtevé eleve
Mü ösmüküt Ádámut
És adotta vala neki paradisumut házová
És mend paradisumben való gyümülsüktűl
Monda neki élnie
Híjon tilotová őt egy fa gyümülsétűl
Gye mondová neki miérett nüm enniük
Isa ki nopun eendül oz gyümülstűl
Halálnek halálával holsz
Haadlavá holtá teremtevé Istentűl

Feledevé engedé ürdüng intetüinek