1. ROZSDAVIRÁG

Földanyánk könnyei hullnak alá,
Szívét perzselve pusztítjuk el.
Arcára égtek a borús fellegek,
Hát békében altassuk el...

Tüneményként jöttünk e szép világra,
Mit tündér királyok festettek rég...
Kezünktől pusztult el szivárványa,
Kék tengerünk fekete vér...

Sír az égbolt,
Sír az Isten,
Holt felhők szállnak a tüzes szélben...
"Égnek!"
S nyomában semmi, Semmi, de semmi nincsen...

Óvott minket a kezdet és a vég,
Nap és a Hold, Föld és az Ég.
Kígyó mérgétől gyilkossá váltunk,
A megváltás messze még...

Tüneményként jöttünk e szép világra,
Mit tündér királyok festettek rég...
Kezünktől pusztult el szivárványa,
Kék tengerünk fekete vér...

Távol az ég:
Kezemet nyújtom, de nem érem el.
Hiába kér...
Sóhaja szép:
Csókját érzem, de nem altat el,
Szíve fél...


2. AZ EMBER OLTÁRÁN

Vörös köd, mi álmainkra szitál,
Tünékeny vágyakat,
Naiv reményt, selyembe öltözött árnyakat...

Minden ember oltára készen áll:
Kastély a kertben,
Életünk csoda, mi utunkban áll...(mi elveszett...)

Fáj megtépett tudatom:
Koldus sors vár, oly rövid utamon...

Sóhajunk az Égig ér tán...
Romjainkra új világ vár...
Ködbe tűnt kristály lelkünk,
Nevünk is elvesztettük...

Vörös köd, mit bensőnk megkíván,
Nem kímél szárnyakat,
Kioltja napjaink, s csak a sár marad... csak a sár marad...

Minden ember oltára készen áll:
Arany és márvány.
Bár tűnhetnénk el, mint kósza szivárvány...

Fáj megtépett tudatom...
Koldus sors vár, oly rövid utamon...


3. ÁRNYFÁTYOL

Halott ez a szerelem,
Hiszen új virágot nem hajt:
Szíved csak havat hint,
Néma búcsút, keserű kínt...

Fellegekből hozzám hajolt egy angyal,
Súgta: "A jövő így lesz szép..."
Hiszem, tán Isten volt... tán Lucifer...
Árnyad szertekélt...

Emléked sivatag,
S már templomod romokban áll.
Rongyba öltöztek vágyaim:
Nincs pillanat, mi bánthatna már...

Nincs rózsa, mi érted nyílna...
Nincs tövis, mi vérem ontaná...
Nincs szó, mit szívem írna...
Minden álmom, s tündérem szabad már...

Sóhajtottam felhők dühös szélén...
Szórtam kincseim vidám fénynél...


4. VÁRJ, MÉG VÁRJ...

Úgy hittem, az életem büszke árnyék,
És csak a végtelen magány vár...
Értem: a létezés bolond játék,
Álmodott szivárvány...

Majd egy reggelen Reád néztem,
Mosolyod valósággal élt:
Megmutattad, az élet tán szép (megmutattam az élet tán szép)
Maradj még...

Várj, még várj - Visszanézz rám,
Kérlek, maradj végleg...
Várj, még várj - Visszanézz rám,
Kérlek, ölelj, mint egykor...

Hajtott a vágy, mit te érleltél,
A bánat is örömmé vált.
Régi életem elfeledtem,
Kedves lett ellenségem...

Oly nehéz két életet élni...
Oly nehéz a választás...


5. BALDACHIN

Ordas inakba mart a Vágy,
Amint ajkadból rám tört az Élet:
Édes ízed a fejembe szállt,
Tüzes lényed maga a végzet...

Ördögi párharc mi kettőnkre várt,
Szemeid fénye vad tűzben égett...
Testedbe olvadt a testem és fájt,
Hogy véget érhet, mi éltet...

Ref.:
Szállt, csak szállt a pillanat heve,
Forrón átölelt, s a bársonyon hevert.
Szállt, csak szállt a pillanat heve:
Forrón ölelt át a hajnal szent tüze...

Együtt, a baldachin mögött
Számtalan hajnalt éltünk át,
S vágyunk zihált...

Szeress szenvedéllyel...


6. HULLÁMSÍROK

Vártunk rá rég idelent,
Ártatlannak született...

Szárnyak nélküli égi jel...

Szíve:
Értünk dobban.
Szép szava:
Alkonyt sóhajt.
Mégis:
Hullámsírba száműztük fényét...

Áldozat, s oly törékeny,
Mint egy pillangó, de ha szárnya rebben
Megremeg a Föld...
Áldozat, s oly tünékeny,
Mint egy pillangó, de ha szárnya rezzen
Megremeg a Föld...

Álmokat hozott az Idegen,
Napfényt, s nem hideget:

Kék madár szőtte vidám tavaszt...

Szíve:
Értünk hasadt.
Szép szava csak emlék maradt.
Tűzbe vált, szép hamvakká könnye...


7. HALDOKLÓ VÉTEK

Hajnalnak bús ölén, porlad a szenvedély,
Szürkén, s oly félve: álmokból ép testbe...
Elképzelt háborúk, felsejlő, rettentő hangzavara ébreszt
Valótlan sötétségbe...

Értsd hát, mit a kéz áld, csodaként éltet:
Egy haldokló vétket...

Oly nehéz az életünk, de mégis sokat ígér...
Hű Remény mosolya szép...
Mondd el hát, mi az, mi a szívedig ér:
Ne félj, nem bánt az Ég...

Fáradtan ölel a Szél, békét is Ő mesél:
"Küzdelem a nappal, megváltás éjszóval..."
Jönnek még szép idők,
Míg a Nap felkel, szívünk útra kel,
S a holnap vár...

Értsd hát, mit a kéz áld, csodaként éltet
Egy haldokló vétket...


8. VÖRÖS KÖD

Ha minden álmom egyszer valóra válna,
Szürkére festett lelkünk színt találna...

"Egyformán tép minden nap, arcunk lassan elhamvad!"

És elhagyna a félelem...
Mégis:

Él egy pillanat, itt az ég alatt,
Mikor hiheted: ez az Éden...

Álmodj, hisz vágyódhatsz,
Ébren még álmodhatsz:
Szárnyalj, hisz nem vagy egy monoton gép!!!
Álmodj, hisz vágyódhatsz,
Ébren még álmodhatsz:
Tedd meg, mit nem tilt a mennyei fény...

Elfáradt szemek mélyén megtört egy isten:
Érc, harag és gyűlölet, mi a szívébe fészkelt...

"Sikollyal telt elménk fáj, nincs jövő, mit láthatnánk!"

A hatalmas lény, eltipor...
Mégis:

Él egy pillanat, itt az ég alatt,
Mikor hiheted: ez az Éden...

Álmodj, s ne búsulj.

Nem vagyok monoton!
Nem vagyok monoton!
Nem vagyok monoton gép!!!


9. BENNEM VAN

Lelkünk
Lágyan hullámzó belső tenger
Hol otthonra lelhet a nyugalom
Ha emlékek szent tüze nem ver
Hisz az maga
a fájdalom!

Érzünk
Hisz szívünkben élhet az ember
Kinek szelleme végtelen hatalom
Új világot alkotni megmer
Csodát tesz, ha kell...

Ref.:
Bennem él... Benned él... Mint remény s a Szenvedély...
Markában ott ég a világ...
Bennem él... Benned él... Mit remél, s mit mesél...
Kis lelkünk, s mily fáradt az imánk...


10. ŐSTŰZ

Emlékszem, hamvakból éltem én,
Bánatom selymes trónusán.
Testvérként szerettem árnyaim,
Féltem a Fény mézes szavát...

Szemeim világa lassan megtér,
S átlátom az édes szenvedést:
Mégis, enyém a vérző múlt,
Sebeim léte nem tévedés!

Érzem, ahogy az élet íze hajt:
Nincs pillanat, mi a mélyben tart!
Feláldozom, oh a valótlant... mi valót ad...

Volt idő, mikor arcomon maszk feszült,
S vidáman sírt a lelkem... majd
Cseppekből tengerré váltam én,
Romokból kastély lettem.


11. TREES CAN CRY

(Even trees can cry)
Every time you look at me
No trace of our own history
The words become the violence of your soul
Every time you look away
When crimes are newly made each day
You can't fix the tear, it won't be whole

We live in times of sadness
Patience's an act of madness
Go ahead and open up your mind
We're only miles apart
Common open up your heart
And you'll see we don't need to be blind

And we all are alone in the forest
(Our roots have dried out)
Every day we can try
(Gotta live with your heart)
And we know when it's dark, no one listens
(If you listen very hard)
Even tress can cry
(Open up your heart)

What happened to Mankind?
We cannot find the peace of mind
One way is to open up the door
Set aside your righteous ways
Try to brighten up your days
Like the wave who reaches for the shore

We can change our history
Make the dream reality
Fix the things that make it feel so wrong
Water up the roots that dried
Leave the prejudice aside
We know where we truly do belong