1. INTRO

(Instrumental)


2. ONTSD KI A VERED

A földön fekszel meztelen testtel
Remegő kézzel a pengéért nyúlsz
Megalázva, összetörve
Menekülnél az ismeretlenbe

Mert egyedül vagy és senki se szeret
A szeretet már csak illúzió
Szomorú szemed a semmibe néz
Vársz valakit, akitől félsz

De kívánod őt, jobban mint bármit
Ebben a nyomorult életben
Hogy vigyen magával, mindentől távol
Hol örökké tart a halálos mámor

Nézd a láthatatlant
Halld a hallhatatlant
Légy a tükörképed
Ontsd, ontsd ki a véred!

De gyáva vagy és félsz megtenni
Pedig tudod, hogy innen már nincs visszaút
Romokban hever az élet mögötted
A Sötét Herceg végső reményed

Megnyílik lassan hófehér bőröd
Az idegen anyag utat vág
Egy új világ felé, hol nincs több szenvedés
Hol utolsó szeretőd vár reád

Halj meg értem, az urad vagyok
Itt minden az enyém, én parancsolok
Az élőknek, s a holtaknak
Higgy bennem és feloldozlak
A bűneid alól, mit elkövettél
Azóta, hogy megszülettél
Az enyém vagy, az enyém vagy
Ontsd ki véred és megváltalak!

Nézd a láthatatlant
Halld a hallhatatlant
Légy a tükörképed
Ontsd, ontsd ki a véred!

A véredben fekszel meztelen testtel
Remegő kézzel magadhoz nyúlsz
Ahogy eltakar sötét árnya
S ajkadhoz ér hideg szája

Bíbor folyó, az élet nedve
Egy fekete angyal fürdik benne
Alámerül és nem jön fel újra
Előtted áll a sötétség útja

Soha többé nem látod őt
Egyedül maradsz a sötétben
Mert bárhol is vagy, örökké vesztesz
Szeretted őt, de már neki se kellesz


3. ANGYALKONNYEK

Kiterjeszti szárnyait az éj
Gondolatim csábítja a mély
Testet ölt a gyötrő magány
A régóta várt csalfa lány

A csend házának dominája
Kéjes álmok szűz kurvája

Új világ jövell
Tisztább, szebb
Ahol a bűnért nem jár bűnhődés

A sötétség elfedi, mi rossz
Árnyak martalékává válik
Az élet ragyogása
Mint szemeid izzó csillogása
Kialszik az éjszakába

Rózsák zápora az égből
Szirmaik vörösek véredtől
Angyalkönnyek
Az angyaloké kik együtt sírnak veled
Elrabolt a messzeség
Karjaim hiába nyújtom feléd
Te zuhansz, egyre csak zuhansz
Borult égből a semmibe


4. HERVASSZ EL

Tisztító könnyek
Szomorúság
Nagyon fáj
Fáj, hogy élsz

Édes fájdalom
Simogató pengék bőrömön
A lemondás íze
Soha nem is léteztél

Minden éjjel várok rád
Örökre magába zárt
A szemeidben gyúlt sötét láng
Egy halhatatlan ősi vágy

Áttörhetetlen gátak
Az égig érnek
Létük csak veled
Együtt érhet véget

Emlékek
Képek a múltból
Vágyaink árnyai
Szenvedésünk bölcsője

Vérző kés szívemben
Te vagy minden fájdalmam
Gyűlöllek, mert szeretlek
Hatalmad van fölöttem

Az érzés múlik
De mindig felgyújtod bennem
Pillantásoddal
Feltámasztod a holtakat…
…És megölsz engem

Érzem körmeid a hátamban
Harapásod a nyakamban
Emlékszem hideg mosolyodra
És mégis akarlak, szívd vérem újra!

Egy hang sikít fejemben
Vég nélkül
Az üresség lelkemben
Napról napra nő

És minden éjjel várok rád…

Hervassz el!
Égess el!
Hervassz el csókoddal!
Égess el pillantásoddal!
Hervassz el mérgezett csókoddal!
Égess el gyilkos pillantásoddal!
Hervassz el!
Égess el!


5. HALALTUNDER

Vérző alkony
Vágyak szárnya
Szemeid szomorú
Ragyogása

Érintetlen
Síró szépség
Elfojtott vágy
Testi éhség

Vétkezz a sötét éjben
Ha kialudt minden fény
Égj el az izzó tűzben
Ami bennem ég

Lassan szűnő
Csalfa varázs
Fekete fátyol
Közelgő gyász

Fáj minden ébredés
Kegyetlen a létezés
De én
Nem akarok felébredni
Ördögök közt angyal lenni
Álmaimtól elszakadni
Tetteimtől elriadni

Vétkezz a sötét éjben…

Szíved kihűlt
Hideg hajnal
Te is meghalsz
A múló vággyal

És megint könnyezel
A magány újra ölel
Arcod eleven gyász
Én élvezem, hogy fájsz

Vétkezz a sötét éjben
Égj el az izzó tűzben

Vétkezz! Szenvedj! Halj meg!
Én követlek téged


6. EGY ESENDES ALKONYON

Cseppekből felgyülemlett bűnök tengerében
Ezernyi vétek sötét erdejében
Sivár lelkem már semmit nem ér
Magamnak mindent, másoknak szenvedést

Sűrűsödik a tér
Elfolyik az idő
Mint ereimből a vér
Ha felvágom

Eltompult a külvilág
Fakó fényben fürdik arcom
Kínzó magány keserű íze
Nehezíti harcom

Hurkot fon nyakam köré a csend
Édesen simogat
Már nem érzek semmit
Túlvilági harangok zord hangja hívogat

Fagyott álmok
A remény utolsó kihunyt szikrája
Egy könnycsepp utolsó csillanása
Távozó alakod a félhomályba

Ahogy a kés a húsomba vág
Lassan megszűnik a vágy
Az összes fájdalom
Egy csendes alkonyon

Régóta ballag a végtelenbe az idő
Néhány pillanat és megállítom őt
Jéggé dermedt szívem megáll örökre
Feloldozást adva keserű létemnek

Sűrűsödik a tér
Elfolyik az idő
Mint ereimből a vér
Ha felvágom
Eltompult a külvilág
Fakó fényben fürdik arcom
Kínzó magány keserű íze
Nehezíti harcom

Ahogy a penge a húsomba vág
Lassan megszűnik a vágy
Az összes fájdalom
Egy csendes alkonyon


7. ELVE ELTEMETVE

Elhalkul a dal
Belém fagy a szó
Kialszik a tűz
Lelkemben béke honol

Elfárad a test
Nyugovóra tér
Megalszik lassan
A kicsordult vér

Minden régi seb
Újból felszakad
Tovatűnő boldogság
Csak a könny marad

Sűrű homály
Néma táj
Távolodó fény
Haldokló reménysugár

Nem lesz többé hajnal
Csak sötétség örökre
Rózsaszirmok hullnak
Bársony szemfedőmre

Féreg rágta testek
Rothadó hús bűze
Koporsómban fekszem
Élve eltemetve

Megfojt a nemlétező tér
Dobozba zárt végtelen űr
Törékeny lázálmok közt
Haldoklom egyedül