1. Prológus

Olyan népek emlékének, melyet keresztes zászlók alatt,
a szeretet nevében, még azelõtt végérvényesen kiirtottak a föld színérõl,
mielott annyi idejük lett volna, hogy nevüket elrebeghessék.

2. Nomád élet

Szabadnak születtél
Szabad vagy hazádban
Õsi istenekkel
Szárnyalj sólyomháton
Ha farkasok tûnnek fel
Ejts velük vadat
Lakomátok után
Kísérik majd utad
Sûrû fenyvesek rengetegében
Hosszasan bolyongsz
Az erdõk mélyében
Át a hegyeken, át völgyeken
Halálon s életen
Át a fagyos tengeren
Egészen a távoli végtelen mezõkig
És kopár síkságokon át
Az út végéhez érve
Meglelted a halál Urát
Sírhantodon kék fényben játszik a hold
Sólyom énekel
És farkas dalol
A csillagok felé száll gyászénekük
Apád, a Hold, dalol velük

3. Harcos élet

Harcos Nemzet sarjaként
Bolyongva életeken át
Kiontva száz meg száz életet
Hogy utad megtaláld
Hadak véres útját járod
Tüzes paripáddal
Patái alatt a vörös lángok
Nyomában felperzselve minden életet
Csak szürke hamvakat hagyott
Rettegést és félelmet
Legyõztél minden sereget és hadat
Mögötted ezrek sorakoznak
Elotted pedig a Halál némán arat
És minden dicsõség Tiéd marad
Csatákban halsz Te is
Mint minden igaz harcos
Befejezted e világi utad
Lelked sólyom viszi tova
Messze a fellegek felett
S a távolban látod merev tested
De érzed a Halál kútjához közeledsz

4. A halál kútja

Eltûnik a távoli csillagok fénye
A nap kihunyt
Sötét fátyol hull a földre
A világmindenség kapuja bezárul
Feledésbe merül
Mi egykoron valóság volt
Meglelted az örökkévalóság titkát
Kutattál több élete át
Átkelve a reménytelenség jeges tengerén
A hitetlenség árnyával küzdve
Az elveszett lelkek erdejében
A halál kútjához érve
Feledésbe merül mi egykoron valóság volt
A világmindenség kapuja végleg bezárul
A nap kihunyt
Sötét fátyol hullott a földre
Eltûnt a távoli csillagok fénye
Átkelve a reménytelenség jeges tengerén
A hitetlenség árnyával küzdve
Az elveszett lelkek erdejében
A halál kútjához értél
Kutattál több életen át
Hogy megleld az örökkévalóság titkát

5. Szellemág

Harcos nemzet sarja voltál
Szabad voltál
Szarvas, sólyom, farkas voltál
Sokszor éltél és meghaltál
Eltûnt már a csillagok fénye
Nézz a kavargó fekete ködbe
Távoli tájak titka vesz körbe
Õseid erejét a lelkedben érzed
A ködbõl feltûnnek a hajdani képek
A szellembirodalmak életre kelnek
Kiket legyõztél szolgaként térdelnek
Úgy érezted még több élet vár reád
De meglelted az örök élet titkát
Égig érõ Õsfa
Legalsó ágán
Szellembirodalmak csak lelked várják
Feletted messze
A nap és a hold fénylik
Közötte ezer ág
A pogány titkot rejti

6. Lángvihar

Fénylõ õsfa legalsó ágán
Szellembirodalmak kapuit nyitják
Belépve feltárul az élettelen élet
Úttalan utakon járva isteneid lépnek elébed
Kik nem fogadták el a keresztények tanát
És megvetették a hazug papok hamis hadát
Pogány népünk csak a bosszúra várt
A tûz már kiégett, füst szállott és hamu
Több száz éve már hogy bezárult a kapu
Elõtted nyílott ki
Szellemharcos leszel
Ki lelkekben vágtat szüntelen
Százfogú sárkány bõrébe bújt
Szárnyaló paripád szeli a végtelent
Szenvedésre kényszerítsd, ki népeddel szembeszállt
Kínt hozó átkot szórj reá
Szellembirodalmak kapui ismét nyitva
Fellobban az õsi tûz
A legalsó ágon
Lángvihart szítva
Immár kõtestbe zárva õrzöd a kaput
Kezedben vészt hozó kardod
S válladon kõsólyom pihen
Halhatatlan erõ a tekintetekben
Az õsfa kapuját
A szellemek kapuját
Nem láthatják
Kik nem ismerik Õsi hitünk titkát