1. UTOLSO PERC

Vörös hajnal, vér csorog az ég szemébõl
Kihalt az élet mindenki szívébõl
Lidérces hosszú álom az egész
Nem jön soha megváltó ébredés

Küzdöttél, de nem látod az alagút végét
Céltalan harc egy értelmetlen életért
Nincsenek vesztesek, csak túlélõk
Nincsenek gyõztesek, csak túlélõk

Mutass egy utat, mi kivezet innen
Ha tiszta marad lelked, elveszik minden
Menekülj magad elõl, de soha ne feledd
Te sem élheted túl az életet

Van egy bibliád, te minden láttál már
Jártál templomba, te mindent tudsz már
Gyûlölet, félelem, halál, halál
Örökös rémálmok, menekülés, halál

Refr: A hold ma éjjel olyan fényes
A kés pengéje olyan éles
A föld ma rám éhes
Viszlát... élet

Gályarab egy vesztébe rohanó gályán
Imádkozz, mert õrült van a kormánynál
Szép ígéretek, csak üres szavak
A jelen sötét, a jövõ véres, hallgatag

Villámok, robbanások, angyalok sikolya
Fegyverek, Isten vére, ördög édes csókja
Kérlek, mentsd meg a lelkem a pokoltól
Szabadíts meg magamtól, a gonosztól


2. ALOMVILAG

Az álmok csak Terád várnak
Viszik a vágyad, süvít a szél
Ott, hol nem fáj a tegnap
Rád vár a holnap
Sodor az éj

A csillagos ég föléd borul, szél simítja arcodat
A fák beszélnek, hozzád szólnak, s te meghallgatod hangjukat
Suttogásuk megnyugtat majd, ha bánat marja szívedet
Ölelésük magába zár és elragad a képzelet

Mindenkire vár egy álomvilág
Valóság lehet, ha szíved hallgat rá

Refr: Az álmok...

A föld illata reményt hordoz, õsi ösztönt, képeket
Az ég adja a szabadságot, hogy szárnyaljon a képzelet
Víz hordozza életedet, és elsodor, ha élvezed
A levegõ sem halált hordoz, csak tiszta, szelíd képeket

Mindenkire vár...
Refr: Az álmok...

Élni kell, mert van még miért, ha érzed belül, elhiszed
Lehetsz más, és élhetsz másképp, mert csak tiéd az életed
Az álomvilág magába zár de simogat, nem eltemet
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed

Mindenkire vár...
Refr: Az álmok...


3. A ZAFIR EGEN TUL

A zafír égen túl
/zene: Hígvégi Tamás, szöveg: Corun, Sigli/
Néma már, az alkonyatban sír a táj
Nincs fény, a hanton fekszünk O és én
Egy nõi név hómárványba karcoltan
Egy síró, örök éj

Lásd, hogy merre megy az új világ
És lásd célod, s nem végzeted vár
És szállj, újra szállj szabadon
Mert az élet szele már fúj
A sápadt zafír égen túl

Égek, akár egy tüzes mag
Hideg fényû messzi csillag
Vakon száguldó tudat
Várom, az út merre mutat
Fáj, mit mögöttem hagyok
Fájjon, én mégis indulok
Szemem egy sugártól lesz vak
Hív a fény, hogy induljak

Izzó homok talpam alatt, célom rég mögöttem maradt
A távolban egy ábránd fogad: Élet s halál, mind ugyanaz?
Mit tudsz - Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit látsz?
Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz? Te kinek ha nem
mondják magadban bízni sem bírsz? És mondd, mi kell,
hogy a világot ÍGY fogadd el?

Évek, lassuló léptek, néztek, így hova érek
Képek - már semmit sem értek, félek - de van megoldás

Nem leszek egy kõbe vájt név,
Kereszten egy megkopott kép
Elfelejtett régi évszám
Emlék csak egy korhadt táblá