1. JERVIRAG

Nem mozdulok, nem érzek,
Nem látok, csak egy képet,
Itt készült, rólad, bennem
- Csak halott értelemben.
Nem vagy álszent? nem, te nem.
Arc nélkül mosolyogva,
Mint egy vak mester szobra.
Egy árnyék volna mindenem?
Nem akarom,mert én nem hiszem.
Az én hibám, de nem láttam jól,
Hogy a semmi élni tanul,
Jégvirág vagy, értéktelen,
Elolvadva nyomtalanul.


2. MONOTONIA

A sor csak lassan kúszik
Lefelé, a hátak között,
A minden másodperc ünnepén
Senki születik - valaki köpött.
Mindig élet voltam, és mindig megújulok
Arccal a földben, csendben
Hagyom múlni a pillanatot.
Nem hiszek egy művilágban,
Nem hiszek a társas magányban,
Nem hiszek a nagy szavakban,
Nem hiszek önmagamban.
A szavak csak szavak voltak,
Nem szólnak, nem szólnak,
Monotóniás megszokásból
Azt hazudtad, csak szavak voltak.
Műmosollyal arcok a falakon - mást ígérnek.
Öntudatlan testek a térben - öszeférnek.
Jelképek közt várom a választ - nem remélek.
A rendszerben csak sorszám vagyok - összetépnek.


3. ELVESZETT JELEN

Lényeg után kutat a tudatba mosott képek
Nyomán - most megbomlott a harmónia.
Tökéletes - tökéletes - az amnézia fedi a múltat,
Válaszok kérdések nélkül, a tükörarcúak
Sosem hazudnak, sosem hazudnak,
Csak önmaguknak.
Valós vagy, vagy csak képzelet?
Itt volt, vagy sosem létezett?
Mint fehéregér a labirintusban, nem találom,
Mégis várom a percekké deformált éveket,
Hogy a tudatalattimba eltemetett másik én
Romjain újat építhessek a régi helyett,
Uj lényeget.
Nehezen ébredek, túl nehezen,
Ez a hely nekem idegen,
Nehezen ébredek, túl késő lehet
Megvárni a jelet.


4. EMBERVERSENY

Ember vagy, akiben nem bízhatok
- Ember vagyok, a húsba font titok -
Tompa, szürke fény, nem él,
Tompa, szürke fény, nem ragyog,
A mába születtem, a tegnapba rohanok.
Árnyék vagy, ami mindenhol ott van
- Arnyék vagyok, de ideál voltam -
Egy villanásban lüktető csupasz test,
Ami elvetél, mikor célba ér.
Emberverseny - meg kell nyernem.
Fekete-fehér lesz holnap az érzelem helye.
Szólnak, de nekem már nem fáj.


5. ORVENY

Csak a test nem mozdul, a tudat még dolgozik,
Alaktalanná folynak a tények, valami más lett -
Megváltozik a parazita a test börtönében,
Kapukat nyit az ébredés felett:
Ha a váz lebomlik, visszanyernek
Egy végtelennel szennyezett lelket.
Ne nézz rám - csak egy elhalt rész.
Az elveszettség bélyege mélyen bennem. belémtaposva,
Hogy el ne felejtsem, ki voltam,
Es ki nem voltam, de nem leszek soha,
Es ha az árnyak suttogása felriasztja az ébredőket,
A tökéletesség csonka mása sejtcsomóvá lényegülhet.
Örvény - megfáradt hangfoszlányok.
Örvény - új sír, amit nem találok.
Örvény - a remény, ami jobban fáj.
Örvény - legyen vége már.
Megérkeztem, minden tiszta már.


6. M.O.S.T.

A most egy kis csont,
Ami tegnapról maradt,
Másodperceket köpve
Számolgatom magamat.
Mint teste idegen, durva kezeknek,
Mint más által bitorolt város,
Fekszem csendben, magamba zárva,
Valahol - helyetted.
Van még talán, kell, hogy legyen
Valami élet, valami értelem,
Nem érdekel, hogyan veszti el
Ertelmét minden.
Csak röhög az óra, ahogy
Lassan, lassan beleúszom a lefolyóba,
Most még itt vagyok veled,
De lehet, hogy holnap már más leszek:
Zavarodott, vagy meghasonlott.
Hát mégis megcsináltad?
Szép munka, de megtaláltak,
Sírva suttogom süket falaknak,
De csak azt hallom: köszönd magadnak.