1. FEHÉR – FEKETE

Szép, fiatal test fekszik az ágyban,
Fehér lepedőn, fehér ruhában.
Éjfekete felhő kélt a láthatáron,
Feketébe öltözött az én világom.

Fehér az arca, fehér a válla,
Fehér a karja, fehér a lába.
Feketére változott egy színes álom –
Éjfekete gyászvirág a nászi ágyon.

Fehér az arca, fehér a válla,
Fehér a karja, fehér a lába.
Feketére változott egy színes álom –
Éjfekete gyászvirág a nászi ágyon.

Sudár alakját koporsó várja,
Tegnap még táncolt fehér ruhába’.
Soha többé nem viszi őt senki táncba,
Szép mosolyát elvitte a túlvilágra.

Feketére változott egy színes álom
Éjfekete gyászvirág a nászi ágyon

Sudár alakját
Koporsó várja
Tegnap még táncolt
Fehér ruhában

Soha többé nem viszi őt senki táncba
Szép mosolyát elvitte a túlvilágra


2. ESTVÉLI ÉNEK

A fényes nap immár lenyugodott,
A föld színe sötétbe’ maradott.
Nappali fény éjjelre változott,
Fáradtaknak nyugodalmat hozott.

Midőn ágynak adom a testemet,
Deszkák közé zárom éltemet,
Hosszú álom zárja két szemem,
Kakasszóra szabad lesz a lelkem.

A halálhoz még fiatal vagyok,
De több napot nekem a sors nem hagyott.
Érzem, végem, ez volt az utolsó,
Ez éjszaka kellhet a koporsó.

Minden ember megyen nyugalomra,
Az Istentől kirendelt álomra.
De én mindig úgy megyek ágyamba,
Mintha mennék gyászos koporsómba.


3. NEM ARRÓL HAJNALLIK

Nem arról hajnallik, amerről hajnallott,
Magam sorsa felől szomorú hírt hallok.
Nem arról hajnallik, amerről hajnallott,
Jöttek a zsandárok, mondták, hogy rab vagyok.

Kivetették reám az elfogató hálót,
Úgy elfogtak engem, mint egy útonállót.
Vittek a törvénybe, huszonnégyen ülnek,
Mind a huszonnégyen rólam ítélkeznek.

Repülj, páva repülj, vármegyeházára,
A szegény raboknak szabadulására.
Felszállott a páva vármegyeházára,
De nem ám a rabok szabadulására.

Megverték a dobot a hegyek tetején,
Rám verték a vasat a tömlöc fenekén.
Kinek tegyek panaszt, Istenem, nem tudom,
Hol tehetek panaszt, sehol nincs gyámolóm.


4. BÁNATMALOM

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Dunaparton van egy malom
Búbánatot őrnek azon
Nekem is van búbánatom
Odaviszem lejáratom

Annyi bánat a szívemen
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.

Bú ebédem, bú vacsorám;
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Búval és bánattal
Kizsinóroztatom,
Sűrű könnyeimmel
Kigomboztattatom.

Úgy elmegyek, meglátjátok,
Soha színem se látjátok.
Úgy elmegyek, meglátjátok,
Soha hírem se halljátok.

Hogyha hírem meghalljátok,
Levelemet olvassátok;
Ráborulva sirassátok;
Ráborulva sirassátok.


5. SIRALOMHÁZ

Siralomház, végső óra, kívánságom három volna
Az első szóljon az Istenhez, legyen jó a kedvesemhez

Magányában bátorítsa, a szívét ne szomorítsa,
Élj boldogan, édes lelkem, keress jobbat, felejts engem
Másodjára azt kívánom, hogy az anyám óvja álmom
Édesanyám fogd a kezem, ne érjen el a félelem

Egykor kezed félrelöktem, szülői házból elszöktem,
Istent, embert nem becsültem, űzött haramia lettem.
Édesanyám, jaj, rossz voltam, messzire elbitangoltam,
vér szennyezi már kezemet, ezért veszik életemet.

Elment a madárka, üres a kalitka,
mind azt fújdogálja, visszajő tavaszra
Ha tavaszra nem jő, búzavirulásra,
de ha akkor sem jő, tudom, sohasem jő.

Halljad, bakó - így lesz három - az utolsó kívánságom:
Ne mondd el a nagyvilágnak, hogy a betyárt sírni láttad.
Itt a kendőm, babám varrta, könnyűivel átitatta,
ezzel kössed bé szememet, mikor veszed életemet

Elment a madárka, üres a kalitka,
mind azt fújdogálja, visszajő tavaszra
Ha tavaszra nem jő, búzavirulásra,
de ha akkor sem jő, tudom, sohasem jő.