1. Hat láb mélyen

Szúrd a kést a szívembe, szakítsd szét a testem
Az élet csak kín és béklyó, senki sem vigasztal engem

A kapukon túl más lesz a bûn és minden rossz szent
A fájdalom kínoz míg élek, az örök nyugalom vár lent

A halál csókja megérint, az izzó ajkak kínoznak
Ha minden fájdalomnak vége, remélem vigaszt hoznak

Érzem a szagát az életnek, hallom a pokoli zajt
Talán
Van túlvilág és van végzet, ez ami életben tart.
Nem kell az élet, nem kell a halál, nem akarom, hogy helyettem döntsön sem Ördög sem Isten

Jó nekem itt a Földön!

Az élet kínja és a halál gyásza, minden mit kell én elfelejtek
Csak állok és nézek a semmibe, gyászolva lesnek minket

A kapukon túl más lesz a bûn és minden rossz szent,
A fájdalom kínoz míg élek, az örök nyugalom vár lent

2. Eltûnsz lassan

Némán ordít a hold, a szél csak kavarja a port
Lángol egy érzés bennem: tudom, még valamit meg kell tennem.
Senki sem érzi, amit érzek
Senki hallja, amit kérek
A padlón szétfolyt vérrel kiírom a nevem

Ó tarts velem

Vérzik a szívem; az útról letérnem nem szabad, nem tehetem
Folyton csak kérdem, miért és miért nem találom az életem

Félelmet sodor a szél, a múlt és a jelen egy dalban zenél
Csak kegyelmet kérek a világtól: Szeretet, a béke és a meleg, ha fázol
Megváltás, mit annak érzel
Nem vehetsz meg bármit pénzzel
Van olyan, mi pótolhatatlan, s ha eldobod, eltûnsz lassan!

Mindig csak én vagyok, csak magamra számíthatok
Nem kell a szánalom, nem kell, hogy félts
Kezemben a sorsom, meg kell, hogy érts
Senki sem érzi, amit érzek
Senki hallja, amit kérek
A padlón szétfolyt vérrel kiírom a nevem

Ó tarts velem

3. Tûz

Minden szó csak játék, minden perc ajándék
Fájdalom, hazugság, messze még a valóság
Könny és vér hull még, a föld is kiszáradt rég
S a gyõzelem mámorában eltûnünk az éjszakában

Mindig ég, az a tûz, mi rég fellobbant
Nem alszik el, míg küzdök én, míg éget addig nem adom fel

Minden szó csak játék, minden perc ajándék
Fájdalom, hazugság, messze még a valóság
Elmúltak az évek, eltûntek a képek,
Minden szó elmúlik, minden tûz kialszik

4. Egy új világ

Sûrû köd a város felett, elnyeli a napfényt
Betontornyok, merre nézel, depressziós, õrült a nép.

Lassan már kihalunk, szívünk nem érez
Tömegekbe lõ a fegyver
A csatornákban vér lesz

Senki sem emlékszik már, hogy ragyognak a csillagok.
Mit fizetnünk kell, az túl nagy ár, csak nézünk az égre, mint a vakok

Lassan már kihalunk, szívünk nem érez
Tömegekbe lõ a fegyver
A csatornákban vér lesz!

Épül már az új világ, levágott fejek a porban
Építsd hát, ne húzd a szád, rád szakad a világ romja