Hungarian Lyrics:

1. Intro

Térj magadhoz drága lélek, ha van még neked istened
Ki szívét megosztja veled s közben bünteti, akit szeret
Mit most hallasz, el ne hidd, hisz lesz perc majd, hogy
elveszít, s vér lesz majd a bíborod
S csak ő érti meg nyomorod


2. Véristenkirályság

Szomorúan bolyongani
A rövid földi létben
Ez lett a sorsod és te
Tűrtél testben és észben
Minden ami van, ami volt
S mindent ami várt
Egy ember aki él vállal sorsot,
Tragédiát

Rettegés, amit sokan
Nem is sejtenek, te élted
A föld egész virágzó szépsége
Az ember zsákmánya lett

Zaj és bűz, tömeg és por
Szemét és fekély évszázadát éljük
Az Apokaliptika központja a vallásos válság
Romokban hever az ősi véristenkirályság
Mi a düh méhében fogant, a gyűlölet által vész el,
Állást foglal jelenkor ellen, rettenve testtel s ésszel

Az emberiség, mely eldobta
Az esélyt a megtisztulásra
Egy pillantás alatt
Az erkölcsi modellt a mélybe ásta
Az emlékek nyelvén üvölt
A keserűség és fájdalom
A véres kezeddel töröld meg
Álmodó fáradt homlokod
A szent szó által való misztikus
Isteni magány és elveszettség
A vonzalom ellenállhatatlan
Kényszerít az élettelen mélység

Hallgasd! Figyelmeztet az Apokalipszis bömbölése


3. Könnyek Könyve

Már nem leszek néma szolga
Letépem magamról a maszkot
Egyetemes ez a küldetés
Ölni az életet, óvni a harcot

A könnyek könyvét írom
Halálos őszinte szerelemmel
A száztizenötödik szúrát
A könyörületesek vérével

Lökd el magad a parttól
Dobd el, ami eldobható
A szíved lüktető univerzum lesz
S a szemed örökké álmodó

Légy az ágyasom
Kit a jobbom birtokol
Nevek tudója légy
Ki előtt a világ térdre borul

Légy hallhatatlan áldozat
Az álomlátók szemében
Halált hozó szárnyas küldött
Az édenkertjében

Hét új eget teremts meg
Hét új evangéliumot
Lásd, hogy üres az életed
S dobd el mit más már eldobott

Írd te a könnyek könyvét
Halálos őszinte szerelemmel
A száztizedötödik szúrát
A saját véreddel


4. Utolsó Szavam

Születésed a hajnal pirkadása
Jelezted, hogy lassan feljön a nap
A nap amely mindenkit látni tanít
Érzékeny szívünk végre lát valamit

Megtanultam, hogy ki őrült ki boldog
Földre rogyva sírtam, s minden mosolygott
Üres a világ, nincs ember
Ki ne érdemelné meg a halált

Megtanultam, hogy e világból
Menekülni csak ölve lehet
Üres a világ, nincs ember
Ki ne érdemelné meg a halált

A könnyek végtelen tengerén
A magány csónakjában
Nyúlok egy haragos fegyverért
A nap vérző árnyékában

Utolsó szavam, őszinte imám
Jéghideg ajkam üvölt
Üres a világ, nincs ember
Ki ne érdemelné meg a halált


5. Angyalok Nyelvén

A véred hulljon záporban
Gyűlöllek, vágylak, kívánlak
Vadgesztenye illatod álmomban érzem
A lelkemet megöli, a testedet nézem

Ez az élet nekem szörnyű adósság
De adósa már csak neked vagyok
Megtanított félni a jóság
S gyűlölni gesztenye illatod

Imádtam ízed s lélegzeted
Mert bármi voltál a vérem voltál
Megálmodtalak és teremtettelek
Égő izmaim csak érted égtek

De te más emberek verejtékét hordtad
Míg én imádtam kasmír bőröd illatát
S idegen lelkek termékeny vére
Bejárta tested minden zugát

Az angyalok nyelvén szólt a tested
Bár szeretet már rég nem volt benned
S az új világ így talált meg engem
Porladó múlt, rothadó kezdet


6. Ördögi Anyag: Ember

A világ amelyet megvetek
S ő is megvet engemet
Megszülte ikergyermekünk
A neve bosszú s gyűlölet

Mind hozzám tartozik, mint a gyertyához a fény
A csókhoz a vágy, húshoz a vér
A halál ujjai homlokomon
Áldj meg és vigyázz rám angyalom

Siet az idő s csodát lát a világ
Csontos kezeivel ölelte át fiát
Az örök világosság részese leszek
Többé a szó szívem nem gyengíti meg

De én sem gyengítem másét
Tudom nincs hozzá jogom
Mézet reméltem és epét nyeltem
Rózsákkal behintett ágyamon

Szajhák oldalán ébredek
Félúton élet és halál közt
Könyörögtem sokszor, hogy szeressetek
Balga, büszke, ember ördög


7. Emberen Felül

Népem a kárhozottak és bűnök népe
Túl régen élek e romló testbe
Tisztíts meg áldott emberi szellem
Ne kényszeríts már hogy, élnem keljen,

Életem egy magányos árnyék
Ki kését fenti gyermekek torkán
S magam állok most magam előtt
Bosszút állni mint dühöngő orkán

Tudatára ébresztem a világomat
Haldoklunk itt már mindannyian
Az ódon testem, nem lel nyugalmat
Hát kövek alatt hadd nyugodjon sírban

Emberen felül levő erőket
Felismerve, megnyitva
Egyéniség önállóságát
Elvesztve, módosítva
Világnak soha nem remélt
Mélységét átjárva
Önnön sorsunkat
Vállalva, írányítva

Fény csak abban válik áldássá aki végső
Nem osztható, utolsó és tovább nem fejthető
Azt ragadja meg, azt emeli fel, s újra álmodja
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja

Elveszett hitemmel, keserű szavakkal, a tudatom hívott (téged)
Jelekkel melyeket álmatlan éjszakám során magába szívott


8. Bűnök Révén

Művelt szavak a világ végén
Kócból és gyapotból fonva
Megérintett bűnök révén
Ajkam s kezem feloldva
Oly izgatóan oly mocskosan
Morszolja fel tehetségem
Lázas krémes elhagyatottságban
Születik világnézetlenségem

Tudós épületek üres falaira
Beleimtől fakadó sárral festi
Élet ára a beszennyeződés
Taníts világ bitorlást szeretni.
Senki nem bírja mély sebek nélkül
Szerelmes szavak, játsszatok velem
Lemondó ajkam bíbora vénül
Ne vess meg, ha megtelik lelkem

Tompuló agyam a bűn tenyészhelye
S már gonosztevő, aljas gyűlölködő
Hitéé vált, pogány ön-szerelmem

S ha gyűlöleteim már eléggé nagyok
Erőm lesz hozzá s mindent itthagyok


9. A Tűz Éjszakája

Magába foglaló világ végén
A természet fonta a sorsod
Tanultad ezer hazug nyelven,
A fügefa csak fügét teremhet

Élni születtél nem istennek
Anya szült, kit megölt a bánat
Adott tüzet egy vadléleknek
S hitte az átölelt test sohasem fájhat

Mély, mély ez az érzés
Belülről feszít kívülről eltakar
Gyermek vagy kit az anyja altat
S én fogom kezed, őrzöm álmodat

De az álmot gyilkolja az ébredés
S a világ megsebzi homlokod
Szemedbe vér folyt, eltűnt mi szép volt
Hát könnyezni többé már nincs okod

Harci ménekkel indulunk. Új feltámadás