1. GYEHENNA

(Instrumental)


2. SZELLEMBOL HUSSA

Te bolyongó lélek, hogy emberbe jussál
Én átvarázsoltalak szellemből hússá
De az, amivé váltál a szépséggel nem rokon
Átgázolsz tengeren, átlépsz minden koron

Hatalmad megmutatni, bár volna kiváltság
Papnők sarja ajkán ugat az igazság
De te süket voltál s a jövőd titok maradt
Bár lenne benned vágy, hogy ne emésszen a harag

Hunyorgó ébredés - égeti a nap a szemed
De már olvad az élet s a szürke hó pereg
S majd a kínzó gyásztól, bőröd körmöddel téped
S ordítod a világba magányos ürességed

Békében nyugodj, Bársony föld takar
Többé nem riaszt az üvöltő vihar
Lelkünk egybe forrt, hiányod felemészt
Mert nélküled nem leszek többé már egész

Mintha élve boncolnának, úgy forr a kín benned
Halni akar az álom, de a sors nem enged
Nincs feletted angyal, senki nem vigasztal
Könny futja át szemed, senki nem marasztal.


3. HATTAL MEKKANAK

Megbántott hited öt oszlopa
Szent harcra hívó, örök mostoha
Tévelygő eretnek, Bús világ ellen
Kővel kezedben, nők ellen ezren

Feszülnek az égre a sápadt tenyerek
Törvények árnyékában vér és füst kevereg
Ez a föld itt az enyém s te nevetsz fiaink sebén
Hát élvezd a vérünk árját, 72 szűz vár rád

Ma éjjel ölni kell
Ennek a világnak égni kell

Egy új Istent szeretni kétségek között
Mártírként pokol és mennyország között
Tökéletességed láthatatlan árnya
Letakarta szemem Szúráid homálya

Háttal Mekkának imáiddal szemben állok
Vérrel mosott szégyen földjén,
csador mögött élni átok...

Hited tengerében gyászolom gyermekem
Fuldokló bűntudatban, nekem se kelljen élnem
Emlékek alatt meggörnyedve térden
Csorduljon kövekre ezer sebből a vérem...

Engedetlen szív, telhetetlen erek
Elnyomhatatlanul mozdulnak és vernek
Engedd el kezem, vezess fájdalom
Tiéd a hatalom, árváim rád hagyom

Megbántott hited öt oszlopa
Szent harcra hívó, örök mostoha
Tévelygő eretnek, Bús világ ellen
Kővel kezedben, árváim rád hagyom


4. MEGREKEDT KONNYEK

Megrekedtek bennem a könnyek
Eljöttek az esős évszakok
Üres krátere lettem a földnek
S mégis a jövőd tükre vagyok

A változás felér a néma halállal
S változni nekem már nincs erőm
Kézen fogva a tűzhalállal
Égjen el testem egy búzamezőn

Üvegszilánkokkal teli
Szívvel Magammal viszem a
Fájdalmamat vak szememben
Elfáradtak a színek

Fáradt szememben elfáradt
Minden szín és árnyalat
Bár ne látnád hogyan pusztít
el ez a színtelen áradat

A nyugodt eső békét hozott
Reményt adni és ölni jött
Bénult lelkem a vén kopott
Úton ég és föld között

Tetemem felett, ha lélegzel
Könnyektől feszülő szemekkel
S benned a gyász dobog
Tüzem már nem lobog
Nem lehetek már szél
Mely utadon elkísér

Bár lennék néma sors
Hogy titkom ne mondjam el
Mert sorsom éled majd
mindennek halnia kell

A nyugodt eső békét hozott
Reményt adni és ölni jött

Bénult lelkem a vén kopott
túl sok könnyet és jajt hozott


5. MARTIROK HAZAJA

Húsravatalra épített,
Hazánk az édentől keletnek
Földjébe oly sok álmot öltek,
Kék egébe reményt sohasem szőttek.

Katonát nevelni, átírni történelmet
Tolvajok kegyére hozni törvényeket
Kudarcok, panaszok szigete a földem
Százszor megkönnyeztem, ezerszer leköptem

Egy új isten könyvébe törlik a vérünket
Idegenek törték szívünkbe késüket
De az ellopott szeretet a gyermekek szívéből
Egyszer majd lesújt, mint ítélet az égből

Kudarcok panaszok, szigete a földem
Százszor megkönnyeztem, ezerszer leköptem

A lomha szomorúság itt megölné Izsákot
Torztükörből nézzük a színtelen világot
Pegazus nyergében nem ült közülünk senki
Zablával a szájban fájdalom szeretni

Bástyáink ormain, Ezer baj zászlaja
Mégsem cserélném le más világra soha
Az ellopott szeretet a gyermekek szívéből
Egyszer majd lesújt, mint ítélet az égből

Hazám sorvadó gyarmat, csak mártírokat terem
Himnuszát a harc előtt, énekelni sem merem.
Bástyáink ormain, Ezer baj zászlaja
Mégsem cserélném le más világra soha


6. SIRBA SZANT TEREMTES

Mennyi mennyi korcs nevelt szörny lélek
Felfalnak minket, szívünkbe tépnek
Kik az anyagban lelket keresnek
De saját tükörképet sem lelnek

Ahogy a papok nyújtják az ostyát
Úgy osztják testüknek minden csontját
S mikor a pengét egymásba mártják
A megbocsájtót áldják.

Engedi, mert benne nincs szelídség
Tűri, hogy elpusztul az emberiség
Ki a teremtményeit életre hívta
Tudnia kell, kit mikor szán sírba

Nap felkel, vízöntő csillagjegyében
Gyémántként csillannak a szemek a fényben
Végtelen éhséggel a lelkükben mélyen
Hibát keresnek a teremtés hetében

Mennyi mennyi korcs nevelt szörny lélek
Felfalnak minket, szívünkbe tépnek
Kik az anyagban lelket keresnek
De saját tükörképet sem lelnek

Végtelen éhséggel a lelkükben mélyen
Hibát keresnek a teremtés hetében


7. SORSKERESES

Negyven vágás, de csak egy a szívbe
Testét örök áldásra feszítve

Rózsák árnyéka bordáin égett
Karjain a káosz pecsétje vésett
Szava lehetett volna égi jel
Hangod kísért: Miért adtál el?

Ezerszer kérdezett negyvenszer vágott
S meglátta bennem a bíbor világot
Ott hol az életünk véget ért
Az ő élete ott kezdődött el
Ha tudnék imát, szólnék lelkéért
Hogy bús csodánk emlékét felejtse el.

Elengedlek hát a vadak közé
Illatok alá, az ízek fölé
Az egyetlen embert ki változni tud
Az örök, ki magányból a magányba jut

Áldozni kész, de vetkőzni félszeg
Ki ráncokból épített arcára fészket
Maszkját sárból formázta az útra
Nehezen enged el, de elenged újra.


8. ÉJTEREMTO

Bennem él és feszít minden, amit adtál
Lelkem rózsa ágyán 216 szál
Köszönöm, hogy vagy és bocsájtsd meg, hogy élek
Körmeimmel szívembe újabb nevet vések.

Öngyilkos lélek vagy aki kősziklának látszik
Vagy csak száraz levél, amivel a sodrás játszik

Az idő megállt és te vele múltál el
S maradt a harc a kinzó őrülettel
Szép szíved nekem már réges-régen túl nagy
Mindig a gyenge fut, megreked és elhagy

Éjteremtő lelkem nem retteg haláltól
Csonka vágyam izzik a múlt pogány dalától
Hol bevetett földeken játszik szél a köddel
De ősz után a tavasz még ott sem jöhetett el

Egy dobbanó szív másom sosem volt
Mérgező szavak, egy kar, mely átkarolt
Kenyerét vesztett, siető vénülés
Engem is elvarázsol a végzetre készülés

Elindulni az úton amit apámtól tanultam
Sírig tartó szerelem hitétől vakultan
Mert az a kötél minden múltat elbír
Mert az a gerenda, az minden kínra gyógyír


9. MIELLOT MEGHALUNK

A pusztítás mosolya vigyorog bűnünkre
Nevetése halkul s megszűnünk örökre
Meghalni magány túlélni ösztön
Nem találtuk meg helyünket a földön

Mi vagyunk a világ megunt szerelme
Hazugságaink megbántott kegyence
Napjaink kínját mások imája nyújtja
Sokszor kínzóra, máskor szomorúra

A haldokló mindenség ágya mellett térdelve
Homokba hányt sárral ajkunk lepecsételve

Korcsok szültek minket s mi is korcsokat szültünk
Az ember és az isten szerelmét nem tűrtük

A lélek burka oly törékeny
Mégsem enged a világ el könnyen
Szívünkben, míg a harag fészkel
A földhöz láncol vassal, vérrel

Gyáván vártunk mindig, áldoztunk a bűnnek
A szent létezéstől démonjaink űztek

Testünk volt a vágyunk néma napszámosa
Keresett s megtalált a halál kormányosa

Gyáván vártunk mindig, áldoztunk a bűnnek
A szent létezéstől démonjaink űztek

10. EZER HARANG